Sikertelen műszaki vizsga

biztonsági öv

Sikertelen műszaki vizsga és minősítése

Visszavezetésre kerül a 3 szintes értékelés a műszaki vizsgáztatásnál. A hibákat kis, komoly és veszélyes kategóriába kell csoportosítani.
A veszélyes hiba = sikertelen műszaki vizsga magyarul bukás

  • Ha nincs hiba vagy kis hiba van a járművön akkor alkalmasnak kell minősíteni. A kis hibákat ki kell javíttatni, de nem kell újból vizsgálatnak alávetni.

  • Komoly hiba esetén a jármű nem felelt meg a követelményeknek és 2 hónapon belül ismételt vizsgálatot kell végezni.

  • Veszélyes vagy a vizsgálat keretében ellenőrzött jóváhagyási követelmények nem teljesülése miatt fennálló hiba esetén a jármű nem felelt meg. A forgalmi engedélyt érvényteleníteni kell.Ez az igazi sikertelen műszaki vizsga.

Sikertelen műszaki vizsga bukás 3 osztályba sorolása

  • Kisebb hiba: a jármű biztonságát vagy a környezetterhelést jelentősen nem befolyásoló kisebb eltérések, hiányosságok. Felhívják a figyelmet a hiányosságokra, de levizsgáztatják a járművet.

  • Komoly hiba: a jármű biztonságát vagy a környezetterhelést befolyásoló hiányosságok. A közúti forgalom többi résztvevőjét veszélyeztető jelentős eltérések az előírásoktól. Két hónap türelmi idő után újra kell vizsgáztatni a járművet. Például: hibás biztonsági öv, szélvédőhiba.

  • Veszélyes hiba az az sikertelen műszaki vizsga esetén

    a közúti biztonságra közvetlen és azonnali veszélyt jelentő hiba. A környezetterhelést befolyásoló veszélyes hiányosságok, amelyek indokolttá teszik, hogy kizárják a járművet a közúti forgalomból.

    Például: fékhiba, lyukas kipufogó, engedély nélküli átalakítás. Ilyen hibák esetén a bukás a motorkerékpároknál is elengedhetetlen.

Nézzük meg a sikertelen műszaki vizsga részleteit

Nem megengedett vagyis alkalmatlan minősítés kapható a következő esetekben.Sikertelen a műszaki vizsga súlyos hibáknál fordul elő.
Nézzük kívülről az autót:

üvegek esetén

  • többrétegű biztonsági üveg esetén minden rétegre kiterjedő repedés
  • a szélvédő elsődleges kitekintési területén a kilátást zavaró: repedés, kipattogzás, javítás, nagy méretű karcosság
    ezek könnyen felismerhető jelek melyek sikertelen műszaki vizsgát eredményeznek.

    színezett, fóliázott üveg esetén
  • homályosodás, elszíneződés, hólyagosodás, leválás
  • kisebb fényáteresztő képesség az előírtnál
  • utólagosan fóliázott üvegnél a „H” betű hiánya
  • nem jóváhagyott
  • ragasztó réteg sérült
  • javított területen elszíneződés vagy hiba látható
  • bármely üveglap két széléig futó repedés ha ilyet talál a vizsgabiztos akkor azonnali műszaki vizsga bukás az eredmény.

Sikertelen műszaki vizsga a világító és fényjelző berendezések szemszögéből

Egy lámpa csak arra célra alkalmazható melyre készítették, vagy jóváhagyták.Gyári beszerelésű lámpák helyére csak

  • azonos méretű
  • alakú
  • azonos rendeltetésű
  • színhelyes
  • tartalmilag és alakilag helyes
  • jóváhagyási jelcsoporttal rendelkező lámpa cseréje engedélyezett
    Amennyiben nem a fent említett lámpa fajtákat használjuk a műszaki vizsga bukás garantált.

    Szintén sikertelen a műszaki vizsga lehet az eredménye ha:

  • lámpák hiányoznak
  • nem megfelelő darabszám
  • nem megfelelő a helyzete, rögzítése
  • színeltérés a két oldal között
  • pót féklámpa elhelyezkedése nem megfelelő
  • hátrafelé fehér fényt nem csak a tolató lámpa ad

Sikertelen műszaki vizsga a sérülés veszély szemszögéből

A jármű külső részén nem lehet kifelé nyíló, hegyes végű vagy éles elem. Nem lehet olyan alakú, méretű, irányú kinyúlás mely növelheti a testi sérülés veszélyét.

40 mm- re nyúlhat ki fogantyú, csuklópánt, nyomógomb ajtókon.Illetve csomagtéren, üzemanyag betöltő nyíláson.

A fogantyúknak zárt állásban védőházban vagy bemélyedésben kell lenniük.
Nyitott végeinek hátrafelé és az ajtó síkja felé kell görbülnie.

Mi vezethet a sikertelen műszaki vizsgához a kerekek szemszögéből

  • profilmélység kisebb mint 1.6mm
  • profilmélység kisebb mint 3mm személyszállító gépjárműnél
  • tengelyenként nem azonos mintázati jellegű a gumi
  • nem jóváhagyott vagy nem a jármű típusához engedélyezett a felni
  • nem szabad vágott gumit használni kivéve ha a gyártó ezt engedélyezi és feltünteti az abroncson.

Sikertelen műszaki vizsga akár a belső egységek szemszögéből


belső egységek sikertelen műszaki vizsga esetén
műszerfal is lehet az a sikertelen műszaki vizsga oka
  • elkormányozhatóság nem megfelelő
  • sérült nem jóváhagyott kormánykerék
  • kormány holtjáték kopott nem megfelelő
  • kormányzár nem működik
  • kormány szervó nem működik
  • napellenző hiánya a vezető oldalon
  • km óra nem működik hibásan mutat
  • bármely biztonságtechnika visszajelző nem alszik el a motor elindításánál
  • mil lámpa folyamatosan világít
    azt jelenti a kipufogó gáz határérték 1.5x túl lépte 2 ciklus alatt a gyári értéket
  • mil lámpa villog
    égéskimaradás katalizátor károsodhat
  • mil lámpa nem gyullad fel
    az a hiba aminek számított kihatása a határértéket nem lépte túl.

    Ablaktörlő,kürt,ablakmosó hiányzik, nem működik
    ülések
  • állíthatósága beállított helyzet reteszelése kézi oldása nem megfelelő
  • ülésalváz épsége, párnázottsága nem megfelelő

  • lábtartók padlólemezhez való rögzítése nem megfelelő
  • aktív és passzív biztonsági rendszerek nem megléte nem működése

    biztos műszaki vizsga bukás ha biztonsági öv hiányzik
  • a biztonsági övön és rögzítésén bármely nemű sérülés észlelése


    Mi is az a biztonsági öv?
    Rögzítő csattal ellátott hevederek beállító eszközök és csatlakozó berendezések összeállítása. Amelyet arra terveztek, hogy csökkentse használója sérülésének kockázatát.
biztonsági öv  hiánya   sikertelen műszaki vizsga
biztonsági öv hiánya = sikertelen műszaki vizsga

A jármű alja is eredményezhet sikertelen műszaki vizsgát

  • olaj vagy hűtőfolyadék szivárgás
  • futómű alkatrészek a megengedettnél nagyobb elmozdulása
  • kipufogó rendszer nem tömítettsége, korrodáltsága, nem engedélyezett átalakítása
  • nem engedélyezett, jóváhagyott alkatrészek használata
  • helytelen szerelés
  • alvázon rohadás, lyuk mechanikai sérülés
  • helytelen nem engedélyezett javítás
    fék
  • csővezeték tömítettsége nem megfelelő
  • biztos műszaki vizsga bukás ha a fékpofa, féktárcsa, fékdob nem működik, sérült, helytelen szerelés
  • fékszerkezet vizsgáló csatlakozók hiánya, sérülése, nem jóváhagyott

    számítógéppel mért értékek
  • fék, futómű, lengéscsillapító, kipufogó gázok határértékeinek túllépése
    A vizsgálat folyamán vigyázni kell nehogy beragadjon a kézifék.

Sikertelen műszaki vizsga kettős üzemű jármű esetén:

  • 30 napnál régebbi gázbiztonsági tanúsítvány
  • gáztartály adattábla hiánya
  • 15 évnél idősebb tartály használata
  • bekötés, szerelés nem szabályos
  • beszerelt alkatrészek minősége nem megfelelő
  • a tartály mechanikai biztosítása nem megfelelő
  • a járműhöz nem engedélyezett, jóváhagyott alkatrészek használata
  • nyomás csökkentője magasabban van vízkörének a hűtőbe csatlakozási pontjánál.

Sikertelen műszaki vizsga  okai  a járművön felsorolás. 

A lenti táblázatból tájékozódhat melyik hiba melyik csoportba tartozik

  A B C D E F  
1. Sorszám Módszer/eszköz Hiba okok A hiányosságok értékelése  
2.   Kisebb Komoly Veszélyes  
3. 0. A JÁRMŰ AZONOSÍTÓ ADATAI  
4. 0.1. Rendszámtábla Szemrevételezés/UV lámpa; nagyító;
mérőszalag
a) A rendszámtábla (rendszámtáblák) hiányzik (hiányoznak) vagy olyan bizonytalanul van(nak) rögzítve, hogy leeshet(nek).   X    
5.     b) A felirat hiányzik vagy olvashatatlan.   X    
6.     c) Nem egyezik a jármű okmányaival vagy nyilvántartott adataival; hamis     X  
7.     nem megfelelő kivitel     X  
8.     nem megfelelő méret / anyag     X  
9. 0.2. Alvázszám Szemrevételezés/Ipari kézitükör, a) Hiányzik vagy nem található.     X  
10.   kézilámpa b) Nem teljes, olvashatatlan, nyilvánvalóan hamisított vagy nem egyezik a jármű okmányaival.     sikertelen műszaki vizsga  
11.     c) A jármű okmányai olvashatatlanok vagy elírásokat tartalmaznak.     X  
12.     d) Nem eredeti / hamis.     sikertelen műszaki vizsga  
13.     e) Nem érvényes / olvashatatlan.     X  
14.     f) Nem típusazonos / engedély nélküli alvázcsere.     műszaki vizsga bukás  
15.     g) Sérült / deformált.   X X  
16.     h) Típusazonos / engedély nélküli alvázcsere.     műszaki vizsga bukás  
17. 0.3. Okmányok (forg. eng; lassújármű ig.lap, engedély egyéb) Szemrevételezés/UV lámpa; nagyító;
mérőszalag
a) A jármű az okmánnyal nem egyezik.     műszaki vizsga bukás  
18.     b) A bizonylat / engedély hiányzik.     műszaki vizsga bukás  
19.     c) Hiányos / hiányzik.   X X  
20.     d) Nem eredeti / hamis.     X  
21.     e) Nem érvényes.     X  
22.     f) Olvashatatlan.   X    
23. 0.4. Motorszám Szemrevételezés/ Ipari kézitükör, kézilámpa a) A jármű az okmánnyal nem egyezik.   X sikertelen műszaki vizsga  
24.     b) Hiányos / hiányzik.   X X  
25.     c) Nem eredeti / hamis     sikertelen műszaki vizsga  
26.     d) Nem érvényes / olvashatatlan.   X X  
27.     e) Nem típusazonos.     X  
28. 1. FÉKBERENDEZÉS  
29. 1.1. Műszaki állapot és üzemképesség            
  1.1.1. Üzemi fékpedál/fékkar tengelye Az alkatrészek szemrevételezése a fékrendszer működése közben.

 

Megjegyzés: Fékrásegítővel ellátott jármű esetében a

a) Túl szoros a tengely.   X    
30.   vizsgálatot leállított motorral kell b) Túl nagy a kopás vagy a holtjáték.   X X  
    elvégezni. c) Sérült, hiányzik.     X  
31. 1.1.2. A pedál/kar állapota és a fékműködtető berendezés útja Az alkatrészek szemrevételezése a fékrendszer működése közben. a) A tartalék úthossz túl nagy vagy elégtelen.   X    
32.   Megjegyzés: Fékrásegítővel b) A fékműködtető szabad oldása korlátozott. Amennyiben a működést befolyásolja X      
33.   ellátott jármű esetében a     X    
34.   vizsgálatot leállított motorral kell elvégezni. c) A fékpedál csúszásgátlója hiányzik, laza vagy simára kopott.   X    
35.     d) sérült, hiányzik.     X  
36. 1.1.3. Vákuumszivattyú vagy kompresszor és tartályok Az alkatrészek szemrevételezése normális üzemi nyomáson. A vákuum vagy a légnyomás a) A figyelmeztető berendezés működésbe lépése után (vagy ha a nyomásmérő a veszélyzónában van) nincs legalább négy fékezéshez elegendő légnyomás/vákuum;   X    
37.   biztonságos üzemi értékének eléréséhez szükséges idő, valamint a figyelmeztető berendezés, a legalább két fékezés a figyelmeztető berendezés működésbe lépése után (vagy ha a nyomásmérő a veszélyzónában van)     sikertelen műszaki vizsga  
38.   többkörös védőszelep és a nyomáscsökkentő szelep működésének ellenőrzése. b) A fék biztonságos működéséhez szükséges légnyomás/vákuum felépülési ideje túl hosszú a követelményekhez képest1.   X    
39.     c) Nem működik a többkörös védőszelep vagy a nyomáscsökkentő szelep.   X    
40.     d) Levegővesztés miatt érezhető nyomásesés vagy hallható levegőszivárgás tapasztalható.   X    
41.     e) Külső sérülés, amely valószínűsíthetően befolyásolja a fékrendszer működését.   X    
42.     A biztonsági fék működése nem kielégítő.     műszaki vizsga bukás  
43.     f) A tartály korrodált vagy sérült / tömítettsége nem megfelelő / rögzítése nem megfelelő; korrodált, vagy sérült.   X műszaki vizsga bukás  
44. 1.1.4. Alacsony nyomásra figyelmeztető Funkcionális ellenőrzés. A nyomásmérő vagy a jelzőműszer rosszul működik vagy hibás. X      
45. nyomásmérő vagy jelzés   Az alacsony nyomás nem állapítható meg.     X  
46. 1.1.5. Kézi működtetésű fékerőhatároló szelep Az alkatrészek szemrevételezése a fékrendszer működése közben. a) A vezérlőkar törött, sérült vagy túlságosan kopott.   X    
47.     b) A vezérlőkar nincs megfelelően a szelepre rögzítve vagy a szelep kilazult.   X    
48.     c) Lazák a csatlakozások, vagy szivárgás van a rendszerben.   X    
49.     d) Nem kielégítő működés.   X    
50. 1.1.6. Rögzítőfék kezelőszerv, Az alkatrészek szemrevételezése a fékrendszer működése közben. a) A reteszelés nem tart megfelelően.   X X  
51. rögzítőfékkar, rögzítőfék-reteszelő   b) A rögzítőfékkar-tengely vagy a reteszelő mechanizmus kopott.   X    
52. kilincsmű, elektromos   Túlzottan kopott.     műszaki vizsga bukás  
53. rögzítőfék, rugóerőtároló   c) Túl nagy kar úthossz a kezelőkar helytelen beállítása miatt.   X    
54.     d) A kezelőszerv hiányzik, sérült vagy nem működik.     X  
55.     e) Nem megfelelő működés, a figyelmeztető készülék hibát jelez.   X    
56.     f) Korrodált X X X  
57.     g) Nem jóváhagyott / nem minősített   X műszaki vizsga bukás  
58.     h) Nem működik / hibásan működik   X X  
59.     i) Sérült / deformált   X X  
60.     j) Szorul   X X  
61. 1.1.7. Fékszelepek (lábszelepek, Az alkatrészek szemrevételezése a fékrendszer működése közben. a) A szelep sérült vagy túlzott levegőszivárgás tapasztalható.   X    
62. tehermentesítők,   Amennyiben a működését befolyásolja.     X  
63. vezérlőszelepek)   b) Túlzott olajszivárgás a kompresszorból. X      
64.     c) A szelep nincs megfelelően rögzítve vagy szakszerűtlenül van beszerelve.   X    
65.     d) A hidraulikus fékfolyadék folyik vagy szivárog.   X    
66.     Amennyiben a működését befolyásolja.     X  
67.     e) Akad, sérült.     X  
68.     f) Nem működik / hibásan működik / nem jóváhagyott.     X  
69. 1.1.8. Csatlakozófejek a pótkocsifékekhez (elektromos és pneumatikus) A fékrendszerhez tartozó, a vontatójármű és a pótkocsi közötti csatlakozás szétkapcsolása, majd újbóli összekapcsolása. a) A csap vagy az önzáró szelep hibás.     X  
70.     Amennyiben a működését befolyásolja.     X  
71.     b) A csap vagy a csatlakoztató szelep nincs megfelelően rögzítve vagy szakszerűtlenül van beszerelve.   X X  
72.     Amennyiben a hatásosságot befolyásolja.     X  
73.     c) Túl nagy a szivárgás.     X  
74.     Amennyiben a hatásosságot befolyásolja.     X  
75.     d) Nem megfelelő működés.     X  
76.     Befolyásolja a fék hatásosságát.     X  
77.     e) Nem jóváhagyott / nem minősített.     műszaki vizsga bukás  
78.     f) Sérült / deformált.   X X  
79.     g) Korrodált.   X X  
80. 1.1.9. Energiatároló Szemrevételezés. A tartály enyhén sérült vagy enyhén a)korrodált.   X    
81. sűrítettlevegő-tartálya   A tartály súlyosan sérült, korrodálódott vagy szivárog.     X  
82.     b) Hatás a vízmentesítő szelep működésére. X      
83.     A vízmentesítő berendezés nem működik.   X    
84.     c) A tartály nincs megfelelően rögzítve vagy szakszerűtlenül van felszerelve.     X  
85. 1.1.10. Fékrásegítő Az alkatrészek szemrevételezése a a) A fékrásegítő sérült vagy hatástalan.     X  
86. egység, főfékhenger fékrendszer működése közben, Amennyiben nem működik.     X  
87. (hidraulikus   b) A főfékhenger sérült, de a fék működik.     X  
88. fékberendezésben)   A főfékhenger sérült vagy szivárog     X  
89.     c) A főfékhenger nem biztonságos, de a fék működik.     X  
90.     A főfékhenger nem biztonságos.     X  
91.     d) Nincs elegendő fékfolyadék, szintje a „MIN” jelzés alatt áll. X      
92.     A fékfolyadék szintje jelentősen a „MIN” jelzés alatt áll   X    
93.     Nem látható fékfolyadék.     X  
94.     e) A főfékhenger tartályának fedele hiányzik. X      
95.     f) A fékfolyadék-figyelmeztető lámpa világít vagy hibás.   X    
96.     g) A fékfolyadékszint-figyelmeztető készülék helytelenül működik.   X    
97.     h) Nem jóváhagyott / nem minősített        
98. 1.1.11. Merev fékcsövek Az alkatrészek szemrevételezése a fékrendszer működése közben. a) Meghibásodás vagy törés közvetlen veszélyének fennállása.     műszaki vizsga bukás  
99.     b) A csöveknél vagy a csatlakozásoknál szivárgás észlelhető (légfékrendszerek esetében).     X  
100.     A csöveknél vagy a csatlakozásoknál szivárgás észlelhető (hidraulikus fékrendszerek esetében).     műszaki vizsga bukás  
101.     c) A csövek sérültek vagy túlságosan korrodáltak. A blokkolás vagy a szivárgás közvetlen kockázata révén befolyásolja a fékek működését.     műszaki vizsga bukás  
102.     d) A csövek rossz helyen vannak. Károsodás veszélye áll fenn.     X  
103.     e) helytelen szerelés     műszaki vizsga bukás  
104.     f) nem megfelelő kivitel / méret / anyag     X  
105.     g) sérült / deformált     műszaki vizsga bukás  
106.     h) szennyezett   X X  
107. 1.1.12. Féktömlők Az alkatrészek szemrevételezése a fékrendszer működése közben, a) Meghibásodás vagy törés közvetlen veszélyének fennállása.     X  
108.   amennyiben lehetséges. b) A tömlők sérültek, deformálódtak, ki vannak dörzsölődve, megcsavarodtak vagy túl rövidek, nem jóváhagyottak.     műszaki vizsga bukás  
109.     c) A tömlőknél vagy a csatlakozásoknál szivárgás észlelhető (légfékrendszerek)     X  
110.     A tömlőknél vagy a csatlakozásoknál szivárgás észlelhető (hidraulikus fékrendszerek).     műszaki vizsga bukás  
111.     d) A tömlők nyomás alatt kidudorodnak.     műszaki vizsga bukás  
112.     A szövetbevonat sérült.     X  
113.     e) A tömlők porózusak.     X  
114.     f) helytelen szerelés     X  
115.     g) nem megfelelő kivitel / méret / anyag     X  
116.     h) sérült / deformált     műszaki vizsga bukás  
117.     i) szennyezett   X X  
118. 1.1.13. Dob- és tárcsafék betétek Szemrevételezés. a) A dob- vagy a tárcsafékbetét túlzottan kopott (elérte a minimumjelzést).   X    
119.     A dob- vagy a tárcsafékbetét túlzottan kopott. (a minimumjelzés nem látható)     műszaki vizsga bukás  
120.     b) A betét szennyezett (olaj, zsír stb.).     műszaki vizsga bukás  
121.     Ez befolyásolja a fék működését     műszaki vizsga bukás  
122.     c) A betét hiányzik vagy rosszul van beszerelve.     műszaki vizsga bukás  
123.     d) Mechanikai biztosítás nem megfelelő.     műszaki vizsga bukás  
124.     e) Kopott / nagy holtjáték.     műszaki vizsga bukás  
125.     f) Helytelen szerelés.     műszaki vizsga bukás  
126.     g) Sérült / deformált.     műszaki vizsga bukás  
127. 1.1.14. Fékdobok, Szemrevételezés. a) A dob vagy tárcsa túlságosan kopott   X    
128. féktárcsák   A dob vagy tárcsa túlságosan bemaródott vagy repedt, nincs megfelelően rögzítve, vagy törött.     műszaki vizsga bukás  
129.     b) A fékdob vagy a féktárcsa szennyezett (olaj, zsír stb.).   X    
130.     Ez befolyásolja a fék működését.     műszaki vizsga bukás  
131.     c) A fékdob vagy a féktárcsa hiányzik.     műszaki vizsga bukás  
132.     d) A féktartólapok nincsenek megfelelően rögzítve.     műszaki vizsga bukás  
133.     e) helytelen szerelés     műszaki vizsga bukás  
134.     f) sérült / deformált     műszaki vizsga bukás  
135. 1.1.15. Fék huzalok, Az alkatrészek szemrevételezése a a) A huzal sérült vagy összecsomózódott, akad     műszaki vizsga bukás  
136. fék vonórudak, fékrendszer működése közben, Ez befolyásolja a fék működését     műszaki vizsga bukás  
137. fékkarok, fékrudazatok amennyiben lehetséges. b) Valamelyik alkatrész túlságosan kopott vagy korrodált.     műszaki vizsga bukás  
138.     Ez befolyásolja a fék működését     műszaki vizsga bukás  
139.     c) Helytelenül szerelt, rúd vagy csatlakozóelem.     műszaki vizsga bukás  
140.     d) A huzalvezető sérült.   X    
141.     e) A fékrendszer szabad mozgása korlátozott.   X    
142.     f) A fékkarok/fékrudazatok rendellenes úthossza hibás beállításra vagy túlzott kopásra utal.     műszaki vizsga bukás  
143.     g) mechanikai biztosítás nem megfelelő     műszaki vizsga bukás  
144.     h) nagy a holtjáték,     műszaki vizsga bukás  
145.     i) helytelen szerelés     műszaki vizsga bukás  
146. 1.1.16. Fékműködtető Az alkatrészek szemrevételezése a a) A készülék repedt vagy sérült,     műszaki vizsga bukás  
147. készülék (rugóerő- fékrendszer működése közben. Ez befolyásolja a fék működését     műszaki vizsga bukás  
148. tárolós fék, hidraulikus   b) A készülékben szivárgás észlelhető.     műszaki vizsga bukás  
149. fékhenger is)   Ez befolyásolja a fék működését.     műszaki vizsga bukás  
150.     c) A készülék nincs megfelelően rögzítve vagy szakszerűtlenül van beszerelve.     műszaki vizsga bukás  
151.     Ez befolyásolja a fék működését.     műszaki vizsga bukás  
152.     d) A készülék túlságosan korrodált,     műszaki vizsga bukás  
153.     a készülék eltörhet, nem működik.     műszaki vizsga bukás  
154.     e) A működtető dugattyúnak vagy a membránnak elégtelen vagy túl nagy az úthossza.     műszaki vizsga bukás  
155.     Befolyásolja a fék működését (nincs tartalék mozgástér).     műszaki vizsga bukás  
156.     f) A porvédő sérült. X      
157.     A porvédő hiányzik vagy erősen sérült.   X    
158.     Sérült, deformálódott     műszaki vizsga bukás  
159.     szorul     műszaki vizsga bukás  
160. 1.1.17. Fékerő- Az alkatrészek szemrevételezése a a) A rudazat sérült.     műszaki vizsga bukás  
161. szabályozó szelep fékrendszer működése közben. b) A rudazat rosszul van beállítva.   X    
162.     c) A szelep szorul, vagy nem működik (az ABS működik).   X    
163.     A szelep szorul, vagy nem működik.     műszaki vizsga bukás  
164.     d) A szelep hiányzik (ha kötelező).     műszaki vizsga bukás  
165.     e) Az adattábla hiányzik.     műszaki vizsga bukás  
166.     f) Az adatok olvashatatlanok vagy nem felelnek meg a követelményeknek1.   X    
167.     g) Korrodált / sérült, deformálódott / nem jóváhagyott / tömítettség nem megfelelő     műszaki vizsga bukás  
168. 1.1.18. Fékpofahézag-
állítók és -jelzők
Szemrevételezés. a) A hézagállító sérült, szorul, rendellenes az úthossza, túlságosan kopott vagy helytelenül van beállítva.     műszaki vizsga bukás  
169.     b) A hézagállító hibás.     műszaki vizsga bukás  
170.     c) A hézagállító helytelenül van beszerelve vagy kicserélve.     műszaki vizsga bukás  
171. 1.1.19. Tartósfék-rendszer (ha Szemrevételezés. a) Laza csatlakozás vagy rögzítés.   X    
172. be van szerelve vagy kötelező)   Amennyiben a működést befolyásolja.     műszaki vizsga bukás  
173.     b) A rendszer nyilvánvalóan hibás vagy hiányzik.     műszaki vizsga bukás  
174. 1.1.20. Pótkocsifékek automatikus működése A vontatójármű és a pótkocsi közötti fékcsatlakozás szétkapcsolása. A pótkocsi fékje nem működik automatikusan a csatlakozás szétkapcsolásakor.     műszaki vizsga bukás  
175. 1.1.21. Teljes fékrendszer Szemrevételezés a) Egyéb rendszerelem (pl. fagytalanító szivattyú, légszárító stb.) külső sérülése vagy a fékrendszert hátrányosan érintő túlzott korróziója.   X    
176.     Ez befolyásolja a fék működését.     műszaki vizsga bukás  
177.     b) A levegő vagy fagyásgátló szivárgása   X    
178.     Befolyásolja a rendszer helyes működését.     műszaki vizsga bukás  
179.     c) Nem megfelelően rögzített vagy szakszerűtlenül beszerelt alkatrész.     műszaki vizsga bukás  
180.     d) Bármely alkatrész nem biztonságos vagy engedély nélküli átalakítása3,     műszaki vizsga bukás  
181.     Ez befolyásolja a fék működését     műszaki vizsga bukás  
182. 1.1.22. Vizsgáló csatlakozók (ha be vannak szerelve vagy Szemrevételezés a) Hiányoznak.     műszaki vizsga bukás  
183. kötelezők)   b) Sérültek,   X    
184.     használhatatlanok vagy szivárognak.     műszaki vizsga bukás  
185. 1.1.23. Ráfutófék Szemrevételezéssel és Nem megfelelő hatékonyság     műszaki vizsga bukás  
186.   működtetéssel történő ellenőrzés. akad / sérült     műszaki vizsga bukás  
187.     kopott / nagy holtjáték     műszaki vizsga bukás  
188.     a járműhöz nem engedélyezett     műszaki vizsga bukás  
189. 1.2. Az üzemi fék működési jellemzői és hatásossága  
190. 1.2.1. Teljesítmény fékpadon, a vizsgálat során fokozatosan történő fékezés a a) Nem megfelelő fékerő egy vagy több keréken. A fékerő hiánya egy vagy több keréken.     műszaki vizsga bukás  
192.   maXimális fékerő eléréséig. b) A fékerő egy adott keréken kisebb, mint az ugyanazon a tengelyen levő másik keréken mért maXimális fékerő 70%-a, Tengelykormányzás esetén a fékerő egy adott keréken kisebb mint az ugyanazon a tengelyen levő másik keréken mért maXimális fékerő 85%-a.     műszaki vizsga bukás  
193.     c) A fékerő nem növelhető fokozatosan (a fék rángat).     műszaki vizsga bukás  
194.     d) Rendellenes késés a fék működtetése közben, bármely keréken.   X    
195.     e) Túl nagy fékerő-ingadozás egy kerékfordulaton belül.     műszaki vizsga bukás  
196. 1.2.2. Hatásosság Fékpadon végzett vizsgálat a megengedett maXimális tömegre vonatkoztatott vagy nyerges pótkocsi esetében a megengedett tengelyterhelések összegére vonatkoztatott lefékezési arány megállapítására. Nem éri el az alábbi minimális értékeket (1):
1. Ha a jármű nyilvántartásba vétele első
alkalommal 2012. január 1-je után történt:
– M1 kategória: 58%
– M2 és M3 kategória: 50%
– N1 kategória: 50%
-N2 és N3 kategória: 50%
– O2, O3 és O4 kategória:
– nyerges pótkocsi esetében: 45% (2)
– vonórudas pótkocsi esetében: 50%
    műszaki vizsga bukás  
197.     2. Ha a jármű nyilvántartásba vétele első
alkalommal 2012.1.1. előtt történt:
-M1, M2 és M3 kategória: 50% (3)
– N1 kategória: 45%
    műszaki vizsga bukás  
      – N2 és N3 kategória: 43% (4)
-O2, O3 és O4 kategória: 40% (5)
       
198.     3. Egyéb kategóriák:
L-kategóriák (mindkét fék):
– L1e kategória: 42%
– L2e, L6e kategória: 40%
– L3e kategória: 50%
– L4e kategória: 46%
– L5e, L7e kategória: 44%
L-kategória (hátsókerék-fék):
minden kategória: a jármű össztömegének
25%-a
    műszaki vizsga bukás  
      A fenti értékek kevesebb, mint 85%-át éri el     műszaki vizsga bukás  
199. 1.3. Biztonsági fék működési jellemzői és hatásossága (ha külön rendszer biztosítja)  
200. 1.3.1. Teljesítmény Amennyiben a biztonsági a) Nem megfelelő fékerő egy vagy több keréken.   X    
201.   fékrendszer elkülönül az üzemi A fékerő hiánya egy vagy több keréken.     műszaki vizsga bukás  
202.   fékrendszertől, az 1.2.1. pontban ismertetett módszer szerint kell eljárni. b) A fékerő egy adott keréken kisebb, mint az ugyanazon a tengelyen levő másik keréken mért maXimális fékerő 70%-a, illetőleg közúton történő fékvizsgálat esetén a jármű túlzott mértékben eltér az egyenes iránytól.   X    
203.     Kormányzott tengelyen a fékerő egy adott keréken kisebb, mint az ugyanazon a tengelyen levő másik keréken mért maXimális fékerő 85%-a.     műszaki vizsga bukás  
204.     c) A fékerő nem növelhető fokozatosan (a fék rángat).   X    
205. 1.3.2. Hatásosság Amennyiben a biztonsági fékrendszer elkülönül az üzemi fékrendszertől, az 1.2.2. pontban ismertetett módszer szerint kell A fékerő kisebb, mint az 1.2.2. pont szerint a megengedett maXimális tömeg mellett meghatározott üzemi fékhatás 50%-a (6).   X    
206.   eljárni. A fenti fékerő-értékek kevesebb mint 85%-át éri el.     műszaki vizsga bukás  
207. 1.4. Rögzítőfék működési jellemzői és hatásossága  
208. 1.4.1. Teljesítmény A fék működtetése fékpadon.
(Megjegyzés: Az elektromos működtetésű rögzítőfékkel ellátott jármű esetében, amennyiben a vizsgálatot a jármű konstrukciójából adódóan nem lehet elvégezni, a vizsgálatot a
A fék az egyik oldalon nem működik, illetőleg közúton történő fékvizsgálat esetén a jármű túlzott mértékben eltér az egyenes iránytól.   X    
209.   gyártó előírása szerint kell elvégezni.) A vizsgálat alkalmával a jármű tömege viszonylatában a fenti értékek kevesebb mint 50%-a.     műszaki vizsga bukás  
210. 1.4.2. Hatásosság Vizsgálat fékpadon. A lefékezettségi arány a teljes járműre nem éri el a legalább 16%-ot a jármű legnagyobb megengedett tömegéhez viszonyítva, gépjárművek esetében, a legalább 12%-ot a jármű legnagyobb megengedett össztömegéhez viszonyítva.   X    
211.     A fenti fékerő-értékek kevesebb, mint 85%-át éri el     műszaki vizsga bukás  
212. 1.5. A tartósfék-
rendszerműködési
Szemrevételezés – a rendszer üzemképességének ellenőrzése. a) A fékhatás nem fokozatosan változik (a kipufogófék-rendszerekre nem vonatkozik).   X    
213. jellemzői   b) A rendszer nem működik.     műszaki vizsga bukás  
214. 1.6. Blokkolásgátló fékrendszer (ABS) Szemrevételezés és a figyelmeztető berendezés ellenőrzése vagy a) A figyelmeztető berendezés hibásan működik.     műszaki vizsga bukás  
215.   elektronikus jármű-interfész alkalmazása. b) A figyelmeztető berendezés rendszerhibát jelez.     műszaki vizsga bukás  
216.     c) A keréksebesség-érzékelő hiányzik vagy sérült.     műszaki vizsga bukás  
217.     d) A vezetékek sérültek.     műszaki vizsga bukás  
218.     e) Egyéb alkatrész hiányzik vagy sérült.     x  
219.     f) A rendszer az elektronikus jármű-interfészen keresztül hibát jelez.     x  
220. 1.7. Elektronikusan vezérelt fékrendszer (EBS) Szemrevételezés és a figyelmeztető berendezés ellenőrzése vagy a) A figyelmeztető berendezés hibásan működik.     x  
221.   elektronikus jármű-interfész alkalmazása. b) A figyelmeztető berendezés rendszerhibát jelez.     x  
222.     c) A rendszer az elektronikus jármű-interfészen keresztül hibát jelez.     x  
223. 1.8. Fékfolyadék Szemrevételezés, forráspont mérés A fékfolyadék szennyezett vagy üledékes.   X    
224.     Meghibásodás közvetlen veszélyének fennállása.     x  
      Fékfolyadék forráspont 200 Celsius fok alatt     x  
225. 2. KORMÁNYBERENDEZÉS  
226. 2.1. Műszaki állapot  
227. 2.1.1. A kormánymű A járművet akna fölé vagy emelőre a) A kormány nehezen forog.   X    
228. állapota helyezve, a kerekeket a földtől elemelve, a kormánykereket b) A kormánytengely deformálódott vagy a bordázat kopott.     x  
229.   ütközésig el kell forgatni jobbra és Ez befolyásolja a helyes működést     x  
230.   balra. A kormánymű c) A kormánytengely túlzottan kopott     x  
231.   működésének szemrevételezéssel Ez befolyásolja a helyes működést.     x  
232.   történő ellenőrzése. d) A kormánytengely kitérése túl nagy.   X    
233.     Ez befolyásolja a helyes működést.     X  
234.     e) Szivárgás.   X    
235.     Cseppképződés.     X  
236.     Az elkormányzottság nem megfelelő.     X  
237. 2.1.2. Kormánymű ház A járművet futómű-mozgató padra a) A kormánymű ház nincs megfelelően rögzítve.   X    
238.   helyezve, a kormánykereket el kell forgatni jobbra és balra, valamint a A rögzítések veszélyesen lazák, vagy láthatóan elmozdulnak az alvázhoz vagy a karosszériához képest.     X  
239.   paddal a kerekeket meg kell b) Az alvázon lévő rögzítő furatok megnyúltak.   X    
240.   mozgatni. Kormánymű ház A rögzítéseket komolyan érinti.     X  
241.   szemrevételezéssel történő c) A rögzítő csavar hiányzik vagy törött     X  
242.   ellenőrzése. A rögzítéseket komolyan érinti     X  
243.     d) A kormánymű ház törött.     X  
244.     e) A mechanikai biztosítás nem megfelelő     X  
245.     f) szivárog   X X  
246. 2.1.3. A A járművet futómű-mozgató padra a) A rögzített alkatrészek relatív elmozdulása.   X    
247. kormányrudazat állapota helyezve, kormánykereket erőteljesen el kell rántani jobbra és Az alkatrészek egymáshoz képesti elmozdulása túl nagy vagy fennáll a szétválás valószínűsége.     X  
248.   balra, valamint a paddal a b) Túlzott kopás az illesztéseknél.   X    
249.   kerekeket meg kell mozgatni. A A szétválás nagyon komoly veszélye áll fenn     X  
250.   kormányrendszer alkatrészeinek c) Bármely alkatrész törése vagy deformációja.     X  
251.   szemrevételezéssel történő ellenőrzése elhasználtság, törés és ez befolyásolja a helyes működést     X  
252.   biztonságosság tekintetében. d) Rögzítő eszközök hiánya.     X  
253.     e) Az alkatrészek helytelen beállítása (pl. nyomtávrúd vagy kormánytolórúd).     X  
254.     f) Engedély nélküli átalakítás; túl nagy holtjáték, sérült deformált, nem jól működik     X  
255.     g) A porvédő sérült vagy elhasználódott X      
256.     A porvédő hiányzik vagy erősen elhasználódott.   X    
257. 2.1.4. A kormányrudazat működése A járművet futómű-mozgató padra helyezve, kormánykereket a) A mozgó kormányrudazat hozzáér az alváz egy rögzített részéhez.     X  
258.   erőteljesen el kell rántani jobbra és balra, valamint a paddal a b) A kormányütköző nem tölti be funkcióját vagy hiányzik.     X  
259.   kerekeket meg kell mozgatni. A Hiányzik     X  
260.   kormányrendszer alkatrészeinek kopott     X  
261.   szemrevételezéssel történő helytelenül szerelt     X  
262.   ellenőrzése elhasználtság, törés és sérült     X  
263.   biztonságosság tekintetében. hibásan működik     X  
264.     deformálódott     X  
265. 2.1.5. Kormányrásegítő rendszer A kormányrendszer ellenőrzése: szivárgás és a hidraulikafolyadék- a) Folyadékszivárgás vagy a helyes működést befolyásolja.     X  
266.   tartály szintje (amennyiben látható). A kormányrásegítő b) Nincs elegendő folyadék (szintje a „MIN”
jelzés alatt áll)
X      
267.   rendszer működésének A tartály nem megfelelő.   X    
268.   ellenőrzése, földön álló kerekekkel c) A rendszer nem működik,   X    
269.   és járó motor mellett. Ez befolyásolja a kormányzást     X  
270.     d) törött vagy kilazult gépezet     X  
271.     Ez befolyásolja a kormányzást     X  
272.     e) Az alkatrészek helytelenül vannak beállítva vagy érintkeznek.   X    
273.     Ez befolyásolja a kormányzást     X  
274.     f) Engedély nélküli átalakítás3.     X  
275.     g) A kábelek/tömlők sérültek vagy túlzottan korrodáltak.     X  
276.     Ez befolyásolja a kormányzást     X  
277.     h) Sérült / deformálódott     X  
278.     i) Az elektromos biztosítékozás nem megfelelő     X  
279.     j) szorul.     X  
280.     k) A mechanikai biztosítás nem megfelelő     X  
281. 2.2. Kormánykerék, kormányoszlop és kormány  
282. 2.2.1. Kormánykerék/
kormány állapota
A járművet emelőre helyezve (a jármű súlya a földre nehezedik) a kormánykereket a kormányoszloppal párhuzamosan húzni és tolni kell, illetve a kormánykereket/kormányt a a) A kormánykerék és a kormányoszlop relatív elmozdulása, ami lazulást jelez.   X    
283.   kormányoszlopra/villákra A szétválás nagyon komoly veszélye áll fenn,     X  
284.   merőlegesen különböző irányokba b) Nincs biztosítószerkezet a kormánykerékagyon.   X    
285.   tolni kell. A holtjáték, valamint a A szétválás nagyon komoly veszélye áll fenn.     X  
286.   rugalmas csatlakozófejek vagy
kardáncsuklós csatlakozások
c) A kormánykerékagy, a karima vagy a küllő
törött vagy kilazult.
  X    
287.   szemrevételezéssel történő A szétválás nagyon komoly veszélye áll fenn.     X  
288.   ellenőrzése. d) A működés nem megfelelő,     X  
289.     e) sérült / deformálódott,   X X  
290.     f) kopott / nagy holtjáték   X X  
291. 2.2.2. Kormányoszlop/
kengyelek és villák és kormánylengés-csillapító
A járművet emelőre helyezve (a jármű súlya a földre nehezedik) a kormánykereket a kormányoszloppal párhuzamosan húzni és tolni kell, illetve a a) A kormánykerék közepének játéka tengelyirányban túl nagy.   X    
292.   kormánykereket/kormányt a b) A kormányoszlop tetejének az oszlop   X    
    kormányoszlopra/villákra merőlegesen különböző irányokba tolni kell. A holtjáték, valamint a tengelyétől sugárirányban való játéka túl nagy.        
293.   rugalmas csatlakozófejek vagy c) A rugalmas csatlakozófej túlzottan elhasználódott.   X    
294.   kardáncsuklós csatlakozások d) A rögzítés hibás.   X    
295.   szemrevételezéssel történő A szétválás nagyon komoly veszélye áll fenn.     X  
296.   ellenőrzése. e) Engedély nélküli átalakítás,     X  
297.     f) hibás működés,        
298.     g) sérült, deformálódott, kivitel        
299.     h) nem megfelelő működés        
300. 2.3. Kormányholtjáték A járművet emelőre helyezve (a jármű súlya a kerekekre nehezedik álló motornál (kormányrásegítő rendszer), a kerekeket egyenes irányba állítva, a kormánykereket könnyedén el kell forgatni jobbra és balra, amennyire lehetséges, a kerekek megmozdítása nélkül. A holtjáték szemrevételezéssel történő ellenőrzése. A kormányzás holtjátéka túl nagy (például a kormánykerék egy pontjának elmozdulása meghaladja a kormánykerék átmérőjének egyötödét) vagy nem felel meg a követelményeknek1.   X    
      Ez befolyásolja a biztonságos kormányzást.     X  
301. 2.4. A pótkocsi forgózsámolyos tengelykormányzása Szemrevételezéssel történő ellenőrzés és az erre a célra kialakított futómű-mozgató pad használata a) Az alkatrész enyhén sérült.   X    
302.     Súlyosan sérült vagy törött alkatrész.     X  
303.     b) Túl nagy a holtjáték.   X    
304.     Ez befolyásolja az egyenesfutást; romlik az iránytartás.     X  
305.     c) A rögzítés hibás.   X    
306.     a rögzítéseket komolyan érinti     X  
307.     d) A mechanikai biztosítás nem megfelelő     X  
308.     e) Helytelen szerelés     X  
309. 2.5. Elektronikus kormányrásegítő (EPS) Szemrevételezés és a kormánykerék, valamint a kerekek a) Az EPS hibajelző lámpája a rendszerben fellépett valamilyen hibát jelez.   X    
310.   elfordulási szöge kiegyenlítettségének ellenőrzése b) Kiegyenlítetlenség a kormánykerék és a kerekek elfordulási szöge között.   X    
311.   járó és álló motor mellett„ vagy az Ez befolyásolja a kormányzást.     X  
312.   elektronikus jármű-interfész c) A kormányrásegítő nem működik.     X  
313.   használatával d) A rendszer az elektronikus jármű-interfészen keresztül hibát jelez.   X    
314.     e) A biztosítékolás nem megfelelő.     X  
315. 3. KILÁTÁSI VISZONYOK  
316. 3.1. Látómező Szemrevételezéssel történő ellenőrzés a vezetőülésből; Fénymérő, mérőszalag. Akadály a vezető látómezőjében, amely lényegesen befolyásolja a kilátást előre vagy oldalra (az ablaktörlő törlési tartományán kívül). X      
317.     Kedvezőtlen hatás az ablaktörlő törlési tartományára vagy a külső tükrök nem láthatók.     X  
318. 3.2. Az üveg állapota Szemrevételezés. a) Megrepedt vagy elszíneződött üveg, illetve átlátszó felület (ha megengedett) (az ablaktörlő törlési tartományán kívül). X      
319.     Kedvezőtlen hatás az ablaktörlő törlési tartományára vagy a külső tükrök nem láthatók.     X  
320.     b) Az üveg vagy átlátszó felület nem felel meg a követelményekben1 előírtaknak (az ablaktörlő törlési tartományán kívül).   X    
321.     Kedvezőtlen hatás az ablaktörlő törlési tartományára vagy a külső tükrök nem láthatók.     X  
322.     c) Az üveg vagy átlátszó felület állapota elfogadhatatlan.     X  
323.     Ez jelentősen befolyásolja az ablaktörlő törlési tartományán belüli kilátást.     X  
324.     d) A fólia helytelen szerelése (légzárványos).   X    
325.     e) A fólia szakadt hiányos.   X    
326.     f) A fólia nem engedélyezett.     X  
327. 3.3. Visszapillantó tükrök eszközök Szemrevételezés. a) A tükör vagy eszköz hiányzik vagy nem a követelményeknek1 megfelelően van felszerelve. (Legalább két visszapillantási eszköz.)     X  
328.     Kettőnél kevesebb visszapillantási eszköz.     X  
329.     b) A tükör vagy eszköz enyhén sérült vagy meglazult, enyhén deformált.   X    
330.     A tükör vagy eszköz nem működik, súlyosan sérült, illetőleg lazán vagy nem megfelelően van rögzítve.     X  
331.     c) Nincs meg a szükséges látótér.     X  
332. 3.4. Szélvédőtörlők Szemrevételezéssel és működtetéssel történő ellenőrzés. a) Az ablaktörlő nem működik, hiányzik, vagy nem felel meg a követelményeknek1.   X    
333.     b) Az ablaktörlő lapát hibás. X      
334.     Az ablaktörlő lapát hiányzik vagy egyértelműen hibás.   X    
335. 3.5. Szélvédőmosók Szemrevételezéssel és működtetéssel történő ellenőrzés. A szélvédőmosók nem működnek megfelelően (mosófolyadék hiányzik, de a szivattyú működik; vagy a vízsugár rosszul van beállítva). X      
336.     A szélvédőmosók nem működnek.     X  
337. 3.6. Páramentesítő berendezés Szemrevételezéssel és működtetéssel történő ellenőrzés. A rendszer nem működik vagy egyértelműen hibás.   X    
338.     Hiányzik     X  
339. 3.7. Előretekintő tükrök eszközök Szemrevételezés. a) A tükör vagy eszköz hiányzik vagy nem a követelményeknek1 megfelelően van felszerelve.     X  
340.     b) A tükör vagy eszköz enyhén sérült vagy meglazult, enyhén deformált.   X    
341.     A tükör vagy eszköz nem működik, súlyosan sérült, illetőleg lazán vagy nem megfelelően van rögzítve.     X  
342.     c) Nincs meg a szükséges látótér     X  
343. 4. VILÁGÍTÁS, FÉNYVISSZAVERŐK ÉS ELEKTROMOS BERENDEZÉSEK  
344. 4.1. Fényszórók  
345. 4.1.1. Állapot és üzemképesség Szemrevételezéssel és működtetéssel történő
ellenőrzés.
a) A világítás/fényforrás hibás vagy hiányzik. (Többpontos világítás/fényforrások; LED esetén a diódák legfeljebb harmada nem működőképes.)   X X  
346.     Egypontos világítás/fényforrások; LED esetén a kilátás lényegesen romlik     X  
347.     b) A fényszórórendszer (fényvisszaverő és lencse) enyhén hibás.   X    
348.     A fényszórórendszer (fényvisszaverő és lencse) nagymértékben hibás vagy hiányzik.     X  
349.     c) A lámpa nincs biztonságosan rögzítve.   X    
350.     d) Helytelen szerelés.     X  
351.     e) Sérült / deformált.   X X  
352.     f) Törött.     X  
353.     g) Szennyezett.   X    
354.     h) Tömítettség nem megfelelő. X X    
355.     i) Elhelyezési méret nem megfelelő.     X  
356.     j) Elektromos kapcsolás nem megfelelő.   X    
357. 4.1.2. Beállítás Fényszóró-beállító készülék vagy elektronikus jármű-interfész alkalmazásával kell meghatározni a) A fényszóró beállítása a követelményekben1 megállapított határokon kívül esik.     X  
358.   az egyes fényszórók vízszintes beállítását b) A rendszer az elektronikus jármű-interfészen keresztül hibát jelez.   X    
359. 4.1.3. Kapcsolók Szemrevételezéssel és működtetéssel, vagy elektronikus jármű-interfész alkalmazásával történő ellenőrzés a) A kapcsoló működése (az egyidejűleg világító fényszórók száma) nem felel meg a követelményeknek.     X  
360.     Az első fényforrások túllépik a legnagyobb megengedett fényerősséget        
361.     b) A vezérlőegység hibásan működik.   X    
362.     c) A rendszer az elektronikus jármű-interfészen keresztül hibát jelez.   X    
363. 4.1.4. A követelményeknek való megfelelés Szemrevételezéssel és fényszóró-beállító készülékkel történő ellenőrzés. a) A fényszóró, a kibocsátott fény színe, a fényszóró helyzete, a fényerősség vagy a jelzés nem felel meg a követelményeknek1.     X  
364.     b) A burán vagy a fényforráson olyan eszköz található, amely egyértelműen csökkenti a fényerősséget, vagy megváltoztatja a kibocsátott fény színét.     X  
365.     c) A fényforrás és a fényszóró nem kompatibilisek. / Az első fényforrások nem érik el illetve túllépik a legnagyobb megengedett fényerősséget.     X  
366. 4.1.5. Magasságállító Szemrevételezéssel és a) A készülék nem működik.     X  
367. (vetítési távolság és dőlésszög állító) működtetéssel, b) A kézi vezérlésű készülék nem működtethető a vezetőülésből.     X  
368. eszközök (ha kötelező)   c) A rendszer az elektronikus jármű-interfészen keresztül hibát jelez.   X    
369. 4.1.6. Fényszórótisztító berendezés (ha kötelező) Szemrevételezéssel és működtetéssel történő ellenőrzés. A készülék nem működik.   X    
      Gázkisüléses lámpák esetében     X  
370. 4.2. Első és hátsó helyzetjelző lámpák, oldalsó szélességjelző lámpák, hátsó méretjelző lámpák és nappali menetlámpák  
371. 4.2.1. Állapot és üzemképesség Szemrevételezéssel és működtetéssel történő ellenőrzés. a)A fényforrás hibás. (Többpontos világítás/fényforrások; LED esetén a diódák több mint harmada nem működőképes.) / Egypontos fényforrások; LED esetén a diódák kevesebb, mint kétharmada működőképes.     X  
372.     b) A bura hibás repedt/törött.   X X  
373.     c) A lámpa nincs biztonságosan rögzítve.   X    
374.     d) Nagyon komoly a veszélye annak, hogy leesik.   X X  
375. 4.2.2. Kapcsolók Szemrevételezéssel és működtetéssel történő ellenőrzés. a) A kapcsoló működése nem felel meg a követelményeknek.

 

A hátsó helyzetjelző és oldalsó szélességjelző lámpák bekapcsolt fényszóró mellett kikapcsolhatók.

    X  
376.     b) A vezérlőegység hibásan működik.   X    
377. 4.2.3. A követelményeknek való megfelelés Szemrevételezéssel és működtetéssel történő ellenőrzés. a) A lámpa, a kibocsátott fény színe, a lámpa helyzete, a fényerősség vagy a jelzés nem felel meg a követelményeknek.     X  
      Elöl piros vagy hátul fehér fény; erősen csökkent fényerősség.        
378.     b) A burán vagy a fényforráson olyan eszköz található, amely csökkenti a fényerősséget, vagy megváltoztatja a kibocsátott fény színét.

 

Elöl piros vagy hátul fehér fény; erősen csökkent fényerősség.

    X  
379.     c) Elektromos kapcsolás nem megfelelő / nem jóváhagyott / darabszám nem megfelelő / elhelyezési méret nem megfelelő / együtt világító berendezések száma nem megfelelő   X X  
380. 4.3. Féklámpák  
381. 4.3.1. Állapot és üzemképesség Szemrevételezéssel és működtetéssel történő ellenőrzés. a) A fényforrás hibás. (Többpontos fényforrás; LED esetén a diódák legfeljebb harmada nem működőképes.)

 

Egypontos fényforrások; LED esetén a diódák kevesebb, mint kétharmada működőképes. / Egyetlen fényforrás sem működik

    X  
382.     b) A bura enyhén hibás (nem befolyásolja a fénykibocsátást.)   X    
383.     A bura nagymértékben hibás (befolyásolja a fénykibocsátást).     X  
384.     c) A lámpa nincs biztonságosan rögzítve. / Nagyon komoly a veszélye annak, hogy leesik.   X X  
385.     d) Elektromos kapcsolás nem megfelelő     X  
386. 4.3.2. Kapcsolók Szemrevételezéssel és működtetéssel, vagy elektronikus jármű-interfész alkalmazásával történő ellenőrzés a) A kapcsoló működése nem felel meg a követelményeknek.

 

Késve lép működésbe

Egyáltalán nem működik.

    X  
387.     b) A vezérlőegység hibásan működik.   X    
388.     c) A rendszer az elektronikus jármű-interfészen keresztül hibát jelez.   X    
389.     d) A biztonsági féklámpa nem működik, vagy nem megfelelően működik.     X  
390. 4.3.3. A követelményeknek való megfelelés Szemrevételezéssel és működtetéssel történő ellenőrzés. A lámpa, a kibocsátott fény színe, a lámpa helyzete, a fényerősség vagy a jelzés nem felel meg a követelményeknek.
Hátul fehér fény; erősen csökkent fényerősség.
    X  
391.     Nem jóváhagyott, darabszám, elhelyezési méret nem megfelelő     X  
392. 4.4. Irányjelző és vészvillogó lámpák  
393. 4.4.1. Állapot és üzemképesség Szemrevételezéssel és működtetéssel történő ellenőrzés. a) A fényforrás hibás. (Többpontos fényforrás; LED esetén a diódák legfeljebb harmada működőképes.)   X    
394.     Egypontos fényforrások; LED esetén a diódák kevesebb, mint két harmada működőképes.     X  
395.     b) A bura enyhén hibás. (Nem befolyásolja a fénykibocsátást.)   X    
396.     A bura nagymértékben hibás (befolyásolja a fénykibocsátást).     X  
397.     c) A lámpa nincs biztonságosan rögzítve. X      
398.     Nagyon komoly a veszélye annak, hogy leesik.   X    
399.     d) helytelen szerelés / elektromos kapcsolás nem megfelelő / nem jóváhagyott / sérült/deformált / darabszám nem megfelelő / színeltérés/fakult.   X X  
400. 4.4.2. Kapcsolók Szemrevételezéssel és működtetéssel történő ellenőrzés. A kapcsoló működése nem felel meg a követelményeknek.
Egyáltalán nem működik.
    X  
401. 4.4.3. A követelményeknek való megfelelés Szemrevételezéssel és működtetéssel történő ellenőrzés. A lámpa, a kibocsátott fény színe, a lámpa helyzete, a fényerősség vagy a jelzés nem felel meg a követelményeknek.     X  
402. 4.4.4. Villogás frekvenciája Szemrevételezéssel és működtetéssel történő ellenőrzés. A villogás üteme nem felel meg a követelményeknek (25%-ot meghaladó eltérés).   X    
403. 4.5. Első és hátsó ködlámpák  
404. 4.5.1. Állapot és üzemképesség Szemrevételezéssel és működtetéssel történő ellenőrzés. a) A fényforrás hibás. (Többpontos fényforrás; LED esetén a diódák legfeljebb harmada nem működőképes.)   X    
405.     Egypontos fényforrások; LED esetén a diódák kevesebb, mint két harmada működőképes.     X  
406.     b) A bura enyhén hibás. (Nem befolyásolja a fénykibocsátást.) X      
407.     A bura nagymértékben hibás (befolyásolja a fénykibocsátást).   X    
408.     c) A lámpa nincs biztonságosan rögzítve.   X    
409.     Nagyon komoly a veszélye annak, hogy kiesik, vagy vakítja a szembe közlekedőket.     X  
410. 4.5.2. Kapcsolók Szemrevételezéssel és működtetéssel történő ellenőrzés. A kapcsoló működése nem felel meg a követelményeknek.   X    
411.     Nem működik.     X  
412. 4.5.3. A követelményeknek való megfelelés Szemrevételezéssel és működtetéssel történő ellenőrzés. a) A lámpa, a kibocsátott fény színe, a lámpa helyzete, a fényerősség vagy a jelzés nem felel meg a követelményeknek.     X  
413.     b) A rendszer működése nem felel meg a követelményeknek.     X  
414.     c) nem jóváhagyott / elhelyezés nem megfelelő / elektromos kapcsolás nem megfelelő     X  
415. 4.6. Hátrameneti lámpák  
416. 4.6.1. Állapot és Szemrevételezéssel és a) A fényforrás hibás.     X  
417. üzemképesség működtetéssel történő ellenőrzés. b) A bura hibás.   X    
418.     c) A lámpa nincs biztonságosan rögzítve.   X    
419.     Nagyon komoly a veszélye annak, hogy leesik.     X  
420. 4.6.2. A követelményeknek való megfelelés Szemrevételezéssel és működtetéssel történő ellenőrzés. a) A lámpa, a kibocsátott fény színe, a lámpa helyzete, a fényerősség vagy a jelzés nem felel meg a követelményeknek.     X  
421.     b) A rendszer működése nem felel meg a követelményeknek.     X  
422. 4.6.3. Kapcsolók Szemrevételezéssel és működtetéssel történő ellenőrzés. A kapcsoló működése nem felel meg a követelményeknek1.   X    
423.     A hátrameneti lámpa a hátrameneti fokozattól eltérő fokozatban is bekapcsolható.     X  
424.     Elhelyezés nem megfelelő X      
425. 4.7. Hátsó rendszámtábla-világítás  
426. 4.7.1. Állapot és üzemképesség Szemrevételezéssel és működtetéssel történő ellenőrzés. a) A lámpa közvetlenül vagy fehér fénnyel hátrafelé világít.     X  
427.     b) A fényforrás hibás (Többpontos fényforrás).   X    
428.     A fényforrás hibás (Egypontos fényforrás).     X  
429.     c) A lámpa nincs biztonságosan rögzítve. X      
430.     Nagyon komoly a veszélye annak, hogy leesik.   X    
431. 4.7.2. A követelményeknek való megfelelés1 Szemrevételezéssel és működtetéssel történő ellenőrzés. A rendszer működése nem felel meg a követelményeknek. / Nem jóváhagyott / Nem megfelelő elektromos kapcsolás.     X  
432. 4.8. Fényvisszaverő prizmák, láthatósági (fényvisszaverő) jelzések és hátsó fényvisszaverő jelzőtáblák  
433. 4.8.1. Állapot Szemrevételezés. a) A fényvisszaverő eszköz hibás vagy sérült.   X    
434.     Ez befolyásolja a fényvisszaverő-képességet.     X  
435.     b) A fényvisszaverő nincs biztonságosan rögzítve. X      
436.     Kieshet/leeshet.   X    
437. 4.8.2. A követelményeknek való megfelelés Szemrevételezés. A készülék, a visszavert szín vagy a készülék helyzete nem felel meg a követelményeknek. X      
438.     Nincs fényvisszaverő, illetve elöl piros vagy hátul fehér színű fényvisszaverő.   X    
439.     Nem jóváhagyott / Darabszám nem megfelelő / Nem megfelelő kivitel.     X  
440. 4.9. Világítóberendezések kötelező visszajelzői  
441. 4.9.1. Állapot és üzemképesség Szemrevételezéssel és működtetéssel történő ellenőrzés. Nem működik.
A távolsági fényszóró és a hátsó ködlámpa esetében nem működik.
  X    
442. 4.9.2. A követelményeknek való megfelelés Szemrevételezéssel és működtetéssel történő ellenőrzés. Nem teljesülnek a követelmények.   X    
443. 4.10. Elektromos Szemrevételezés: vizsgáljuk meg a a) A rögzített alkatrészek ki vannak lazulva. X      
444. csatlakozók a csatlakozó elektromos A csatlakozóaljzat laza.   X    
445. vontatójármű és a folytonosságát. b) A szigetelés sérült vagy megrongálódott.   X    
446. pótkocsi vagy nyerges   Rövidzárlatot okozhat.     X  
447. pótkocsi között   c) A pótkocsi vagy a vontatójármű elektromos csatlakozói nem működnek megfelelően.   X    
448.     d) A pótkocsi féklámpái egyáltalán nem működnek.     X  
449. 4.11. Elektromos vezetékek Szemrevételezéssel történő ellenőrzés, a motortér belsejére is kiterjedően, miközben a jármű akna fölött vagy emelőn van. a) A vezetékek nincsenek megfelelően rögzítve vagy felerősítve. X      
450.     A rögzítések lazák, éles peremekkel érintkeznek, a csatlakozások megszakadhatnak.   X    
451.     A vezetékek forróak vagy forgó alkatrészekkel, illetve a talajjal érintkezhetnek, (a fékezés és kormányzás szempontjából fontos) csatlakozások szakadtak meg.     X  
452.     b) A vezetékek enyhén megrongálódtak. X      
453.     A vezetékek súlyosan megrongálódtak.   X    
454.     A (fékezés és kormányzás szempontjából fontos) vezetékek igen súlyosan megrongálódtak.     X  
455.     c) A szigetelés sérült vagy megrongálódott. X      
456.     Rövidzárlatot okozhat.   X    
457.     Nyilvánvaló tűzveszély, szikraképződés.     X  
458. 4.12. Nem kötelező lámpák és fényvisszaverők Szemrevételezéssel és működtetéssel történő ellenőrzés. a) A lámpa/fényvisszaverő felszerelése nem felel meg a követelményeknek.   X    
459.     Elöl piros vagy hátul fehér színű lámpa/fényvisszaverő.     X  
460.     b) A lámpa működése nem felel meg a követelményeknek.

 

Az egyidejűleg működő fényszórók száma túllépi a legnagyobb megengedett fényerősséget. Elöl piros vagy hátul fehér színű lámpa.

    X  
461.     c) A lámpa/fényvisszaverő nincs biztonságosan rögzítve. X      
462.     Elektromos kapcsolása nem megfelelő / Nem jóváhagyott / A járműhöz nem engedélyezett.     X  
463. 4.13. Akkumulátor (ok) Szemrevételezés. a) Kilazult. X      
464.     Nincs megfelelően rögzítve; rövidzárlatot okozhat.   X    
465.     b) Szivárgás. X      
466.     Az akkumulátorból veszélyes anyagok szivárognak.     X  
467.     c) A kapcsoló (ha kötelező) hibás, akku saru sérült.   X    
468.     d) A biztosíték (ha kötelező) hibás.   X    
469.     e) A szellőzés (ha kötelező) nem megfelelő.   X    
470.     f) Törött.     X  
471. 5. TENGELYEK, KEREKEK, GUMIABRONCSOK ÉS FELFÜGGESZTÉS  
472. 5.1. Tengelyek  
473. 5.1.1. Tengelyek Szemrevételezéssel történő a) A tengely törött vagy deformálódott.     X  
474.   ellenőrzés, miközben a jármű akna b) A járműhöz nincs biztonságosan rögzítve.   X    
475.   fölött vagy emelőn van. Futómű-
mozgató pad használata, kötelező
Ez rontja a stabilitást, befolyásolja a helyes működést. Túlzott elmozdulás a rögzítőkhöz képest.     X  
476.     c) Nem engedélyezett átalakítás3.   X    
477.     Ez rontja a stabilitást, befolyásolja a helyes működést, túl kicsi a távolság a jármű egyéb     X  
      alkatrészeihez vagy a talajhoz képest.        
478.     d) Nem jóváhagyott, nem minősített.     X  
479.     e) Kopott, nagy holtjáték.     X  
480.     f) Helytelen szerelés.     X  
481.     g) Nem működik/ hibásan működik.     X  
482.     h) Akad/szorul.        
483.     i) Sérült /deformált.        
484. 5.1.2. Féltengelyek Szemrevételezéssel történő ellenőrzés, miközben a jármű a) A féltengely törött.     X  
485.   emelőn van. Futómű-mozgató pad b) A függőcsapszeg, vagy a persely túlzottan kopott.   X    
486.   használata kötelező. Fejtsünk ki Az alkatrész kilazulhat, romlik az iránytartás.     X  
487.   függőleges vagy oldalirányú erőt minden egyes kerékre, és c) A féltengelycsonk és a merevtengely közötti elmozdulás túl nagy.   X    
488.   jegyezzük fel a merevtengely és a Az alkatrész kilazulhat, romlik az iránytartás.     X  
489.   tengelycsonk közötti elmozdulás mértékét. d) A féltengelycsap laza a tengelyen. / Akad/szorul. / Sérült /deformált. / Nem működik/ hibásan működik.   X X  
490.     Az alkatrész kilazulhat, romlik az iránytartás./ Kopott, nagy holtjáték. / Helytelen szerelés.     X  
491. 5.1.3. Kerékcsapágyak Szemrevételezéssel történő ellenőrzés, miközben a jármű emelőn van. Futómű-mozgató pad használata kötelező. Fordítsuk el a kereket, vagy fejtsünk ki a) A kerékcsapágy holtjátéka túl nagy.   X    
492.   oldalirányú erőt minden egyes Romlik az iránytartás; elroncsolódhat.     X  
493.   kerékre, és jegyezzük fel, milyen b) A kerékcsapágy túl szoros, berágódott.   X    
494.   hosszú a keréknek a A csapágy túlhevülhet; elroncsolódhat.     X  
495.   tengelycsonkhoz viszonyított c) Kerékcsapágy, akad, sérült.     X  
496.   elmozdulási útja felfelé. d) Helytelen szerelés.     X  
497. 5.2. Kerekek és gumiabroncsok  
498. 5.2.1. Kerékagy Szemrevételezés. a) A kerékanya vagy a csavar hiányzik vagy laza.   X    
499.     Rögzítés hiányzik vagy olyan mértékben laza, ami már súlyosan veszélyezteti a közúti biztonságot.     X  
500.     b) A kerékagy kopott vagy sérült.   X    
501.     A kerékagy kopása vagy sérülése befolyásolja a kerekek biztonságos rögzítését.     X  
502. 5.2.2. Kerekek Minden kerék mindkét oldalának szemrevételezéssel/mérőszalaggal történő ellenőrzése, miközben a jármű akna fölött vagy emelőn van. a) Bármilyen törés vagy hegesztési hiba.     X  
503.     b) A rögzítő gyűrűk nem megfelelően vannak felszerelve.   X    
504.     Leeshetnek.     X  
505.     c) A kerék erősen deformálódott vagy kopott.   X    
506.     Ez befolyásolja a kerékagyhoz való biztonságos rögzítést, valamint az abroncs biztonságos rögzítését.     X  
507.     d) A kerékméret, a technikai kialakítás, a kompatibilitás vagy a keréktípus nem felel meg a követelményeknek, ezáltal hátrányosan befolyásolja a közlekedésbiztonságot. / Nem jóváhagyott/nem minősített.     X  
508. 5.2.3. Gumiabroncsok A teljes gumiabroncs szemrevételezéssel
/mélységmérővel történő ellenőrzése a kerék forgatásával,
a) A gumiabroncsméret, a terhelhetőség, a jóváhagyási jel vagy a sebességindeX nem felel meg a követelményeknek, ezáltal hátrányosan befolyásolja a közlekedésbiztonságot.     X  
509.   amikor az nincs a földön és a jármű akna fölött vagy emelőn van, vagy a jármű előre – hátra görgetésével az akna fölött. A mindenkori használathoz elégtelen terhelhetőség vagy sebességindeX; az abroncs a jármű rögzített alkatrészeihez dörzsölődik, ezáltal romlik a vezetés biztonsága.     X  
510.     b) Egyazon tengelyen vagy ikerkeréken különböző méretű gumiabroncsok találhatók.   X    
511.     c) Egyazon tengelyen különböző szerkezetű (radiál/diagonál) gumiabroncsok találhatók.   X    
512.     d) Bármilyen komoly sérülés vagy vágás a gumiabroncson.     X  
513.     A szövetváz kilátszik vagy sérült.     X  
514.     e) A futófelület-kopásjelző láthatóvá válik.   X    
515.     A futófelület bordázatának mélysége nem felel meg a követelményeknek.     X  
516.     f) A gumiabroncs más alkatrészekhez(rugalmas sárvédők) dörzsölődik. X      
517.     A gumiabroncs más alkatrészekhez dörzsölődik (nem befolyásolja a vezetés biztonságosságát).   X    
518.     g) A követelményeknek meg nem felelő utánvágott gumiabroncsok.   X    
519.     Ez érinti a szövet védőréteget.     X  
520.     h) Hibásan működő abroncsnyomás-ellenőrző rendszer vagy az abroncs egyértelműen csökkent nyomású. X      
521.     Egyértelműen nem működő abroncsnyomás ellenőrző műszer.   X    
522. 5.3. Felfüggesztés  
523. 5.3.1. Rugók és stabilizátorok Szemrevételezéssel történő ellenőrzés, miközben a jármű akna a) Az alvázhoz vagy a tengelyhez nem megfelelően rögzített rugó.     X  
524.   fölött vagy emelőn van. Futómű- Látható elmozdulás; a rögzítések nagyon ki lazultak.     X  
525.   mozgató pad használata kötelező. b) Egy rugóalkatrész sérült vagy deformált, törött.     X  
526.     A főrugó (-rugólap) vagy a többi rugólap nagyon komolyan érintett     X  
527.     c) Rugó hiányzik.A főrugó (-rugólap) vagy a többi rugólap nagyon komolyan érintett.     X  
528.     d) Nem engedélyezett átalakítás3.     X  
529.     Túl kicsi a távolság a jármű egyéb alkatrészeihez képest; a rugórendszer nem működik.     X  
530.     e) Kopott, nagy holtjáték.     X  
      f) Nem működik, hibásan működik.     X  
531.     a) Stabilizátor bekötési pontok mechanikai biztosítása nem megfelelő, vagy hiányos.     X  
532.     b) Stabilizátor bekötési pontok deformáltak, nem megfelelőek.     X  
533.     c) Hiányzik, hiányos.     X  
534.     d) Kopott, nagy holtjáték.     X  
535. 5.3.2. Lengéscsillapítók Ellenőrzés szemrevételezéssel, miközben a jármű emelőn van,. a) A lengéscsillapítók nincsenek megfelelően az alvázhoz vagy a tengelyhez rögzítve.

 

A lengéscsillapító laza, kopott, nagy a holtjátéka.

    X  
536.     b) Sérült lengéscsillapító, amely komoly szivárgás vagy hibás működés jeleit mutatja.     X  
537.     c) Szivárgás X      
538. 5.3.2.1. Csillapítás hatékonyságának vizsgálata A bal és a jobb oldal közötti eltérés megállapítása vizsgáló pad segítségével. a) Jelentős eltérés van a bal és a jobb oldal között.   X    
539.     b) Nem éri el a megadott alsó határértéket.   X    
540.     c) 1XX EUSAMA érték     X  
541.           X  
542.           X  
543. 5.3.3. Kardántengelyek, hosszlengőkarok, Szemrevételezéssel történő ellenőrzés, miközben a jármű a) Az alvázhoz vagy a tengelyhez nem megfelelően rögzített alkatrész.   X    
544. keresztlengőkarok és emelőn van. Futómű-mozgató pad Az alkatrész kilazulhat, romlik az iránytartás.     X  
545. felfüggesztőkarok használata kötelező. b) Egy alkatrész sérült vagy túlságosan korrodált.   X    
546.     Ez befolyásolja az alkatrész stabilitását, illetve az alkatrész törött.     X  
547.     c) Nem engedélyezett átalakítás3.   X    
548.     Túl kicsi a távolság a jármű egyéb alkatrészeihez képest; a rendszer nem működik.     X  
549.     d) Kopott, nagy holtjáték. / Mechanikai biztosítás nem megfelelő     műszaki vizsga bukás  
550. 5.3.4. Felfüggesztési pontok Szemrevételezéssel történő ellenőrzés, miközben a jármű a) Túlzott kopás a függőcsapszegen, vagy a perselyen, illetőleg a felfüggesztés csuklóinál.   X    
551.   emelőn van. Futómű-mozgató pad Az alkatrész kilazulhat, romlik az iránytartás.     műszaki vizsga bukás  
552.   használata kötelező b) A porvédő erősen elhasználódott. X      
553.     A porvédő hiányzik vagy törött.   X    
554. 5.3.5. Légrugózás Szemrevételezés a) A rendszer működésképtelen.     műszaki vizsga bukás  
555.     b) Olyan módon sérült, módosított vagy megrongálódott alkatrész, amely a rendszer működését hátrányosan befolyásolja.   X    
556.     Súlyosan sérült, s ez rendkívüli mértékben befolyásolja a rendszer működését.     műszaki vizsga bukás  
557.     c) Hallható szivárgás a rendszerben.   X    
558. 6. ALVÁZ ÉS AZ ALVÁZRA ERŐSÍTETT RÉSZEK  
559. 6.1. Alváz vagy alvázkeret és az arra erősített részek  
560. 6.1.1. Általános állapot Szemrevételezéssel történő ellenőrzés, miközben a jármű a) Kisebb törés vagy deformálódás bármelyik oldal-
vagy kereszttartón.
  X    
561.   emelőn van. Komolyabb törés vagy deformálódás bármelyik oldal-
vagy kereszttartón.
    műszaki vizsga bukás  
562.     b) Nem megfelelően felszerelt merevítőlemez vagy rögzítések.   X    
563.     A rögzítések többsége laza; az alkotórészek nem elég szilárdak.     műszaki vizsga bukás  
564.     c) Túlzott korrózió, amely befolyásolja a szerelvény merevségét.   X    
565.     Az alkotórészek nem elég szilárdak.     műszaki vizsga bukás  
566.     d) Vezetőfülke, bukókeret nem megfelelő. / Repedt.     műszaki vizsga bukás  
567.     e) Vezetőfülke, bukókeret korrodált. X      
568.     f) Vezetőfülke, bukókeret sérült, deformált. X      
569.     g) Éles, veszélyes szélek.   X    
570. 6.1.2. Kipufogócsövek és kipufogódob Szemrevételezéssel történő ellenőrzés, miközben a jármű akna a) Nem megfelelően rögzített vagy szivárgó kipufogórendszer.   X    
571.   fölött vagy emelőn van. b) A kipufogógáz bejut a vezetőfülkébe vagy az utastérbe.     műszaki vizsga bukás  
572.     c) Nem jóváhagyott/nem minősített.     műszaki vizsga bukás  
573.     d) Helytelen szerelés.     műszaki vizsga bukás  
574.     e) Hiányos/hiányzik.   X    
575.     f) Tömítettség nem megfelelő. X X    
576.     g) Mechanikai biztosítás nem megfelelő. X X    
577.     h) Sérült, deformált. X X    
578.     i) Korrodált. X X    
579. 6.1.3. Üzemanyagtartály és üzemanyagcsövek Szemrevételezéssel történő ellenőrzés, miközben a jármű akna a) Rendkívüli tűzveszélyt előidéző, nem megfelelően rögzített tartály vagy cső.     műszaki vizsga bukás  
580. (fűtőanyagtartály és vezetékei is) fölött vagy emelőn van, cseppfolyós gázzal / sűrített földgázzal / b) Az üzemanyag szivárog, vagy a tartálysapka hiányzik, illetve rendeltetésének nem felel meg.   X    
581.   cseppfolyós földgázzal Tűzveszély; nagymértékű veszélyesanyag-szivárgás.     műszaki vizsga bukás  
582.   működő rendszerek esetében c) Üzemanyagtartály a járműhöz nem engedélyezett.     műszaki vizsga bukás  
583.   szivárgásészlelő készülék használata. d) Üzemanyagtartály mechanikai biztosítása nem megfelelő     műszaki vizsga bukás  
584.     e) Üzemanyagtartály elhelyezése, mérete nem megfelelő.   X X  
585.     f) Üzemanyagtartály szerelése nem megfelelő. X      
586.     g) Az üzemanyagtartály sérült, korrodált. X      
587.     h) Kidörzsölődött csövek. X      
588.     i) Sérült csövek.   X    
589.     j) Csövek nem megfelelő mechanikai biztosítása.     műszaki vizsga bukás  
590.     k) Az üzemanyag-elzárócsap (ha kötelező) helytelenül működik.   X    
591.     l) Tűzveszélyüzemanyag-szivárgás miatt
– az üzemanyagtartály vagy a kipufogórendszer elégtelen védelme miatt
– a motortér állapota miatt.
    műszaki vizsga bukás  
592.     m) A cseppfolyós gázzal/sűrített földgázzal/cseppfolyós földgázzal vagy hidrogénnel működő rendszer nem felel meg a követelményeknek, a rendszerbármely része hibás.1     műszaki vizsga bukás  
593.     n) Gáz-üzemanyagellátó nem minősített a járműhöz nem engedélyezett.     műszaki vizsga bukás  
594.     o) Gáz-üzemanyagellátó nem megfelelő, hiányos.     műszaki vizsga bukás  
595.     p) Gáz-üzemanyagellátó hiányos.     műszaki vizsga bukás  
596.     q) Gáz-üzemanyagellátó mechanikai biztosítása nem megfelelő.     műszaki vizsga bukás  
597.     r) Gáz-üzemanyagellátó szivárog.     műszaki vizsga bukás  
598. 6.1.4. Lökhárítók, oldalvédő szerkezetek és hátsó Szemrevételezés. a) Meglazult vagy megrongálódott elemek, amelyek érintkezés esetén sérülést okozhatnak.   X    
599. aláfutásgátlók   Alkatrészek leeshetnek; mechanikus biztosításuk nem megfelelő ez jelentősen befolyásolja a helyes működést.     műszaki vizsga bukás  
600.     Veszélyes, éles szélek.     műszaki vizsga bukás  
601. 6.1.5. Pótkeréktartó (ha Szemrevételezés. a) A tartó nincs megfelelő állapotban. X      
602. van)   b) Törött vagy nem megfelelően rögzített tartó.   X    
603.     c) A pótkerék a tartóban nem megfelelően van rögzítve   X    
604.     Nagyon komoly a veszélye annak, hogy leesik.     műszaki vizsga bukás  
605. 6.1.6. Mechanikus kapcsoló- és elvontató berendezés Szemrevételezéssel történő ellenőrzés az elhasználódás és a kifogástalan működtetés tekintetében, különös tekintettel az a) Sérült, hibás vagy megrepedt alkatrész (nincs használatban).
Sérült, hibás vagy megrepedt alkatrész (ha használatban van).
    műszaki vizsga bukás  
606.   esetleges biztonsági eszközökre, vagy mérőműszer használatával. b) Túlzottan kopott alkatrész.
Kopási határérték alatt
    műszaki vizsga bukás  
607.     c) A rögzítés hibás.   X    
608.     Valamelyik rögzítés kilazult és nagyon komoly a veszélye annak, hogy leesik.     műszaki vizsga bukás  
609.     d) Hiányzó vagy helytelenül működő, biztonsági szempontból fontos alkatrész.   X    
610.     e) Valamely visszajelző nem működik.   X    
611.     f) Az eszköz (használaton kívül) takarja a rendszámtáblát vagy bármelyik lámpát.   X    
612.     g) Nem engedélyezett átalakítás3 (másodlagos alkatrészek).   X    
613.     Nem engedélyezett átalakítás3 (elsődleges alkatrészek).     műszaki vizsga bukás  
614.     h) Az összekapcsolás nem megfelelő. / Vonóberendezés magassága nem megfelelő. / Másodlagos kapcsolószerkezet hiányzik/hiányos. / Másodlagos kapcsolószerkezet mechanikai biztosítása hiányzik.   X X  
615. 6.1.7. Erőátviteli berendezés Szemrevételezés. a) A biztonsági csavarok olyan mértékben kilazultak vagy hiányoznak, hogy az súlyosan veszélyezteti a közúti biztonságot.     műszaki vizsga bukás  
616.     b) A tengelycsapágyak túlzott kopása az erőátviteli egységben.   X    
617.     Lazulás vagy törés nagyon súlyos kockázata.     műszaki vizsga bukás  
618.     c) A kardáncsuklós csatlakozás vagy az erőátviteli láncok/szíjak túlzott kopása.   X    
619.     Lazulás vagy törés nagyon súlyos kockázata.     műszaki vizsga bukás  
620.     d) A rugalmas csatlakozófej túlzott elhasználódása.   X    
621.     e) Lazulás vagy törés nagyon súlyos kockázata.     műszaki vizsga bukás  
622.     f) A tengely sérült vagy elgörbült.   X    
623.     g) A csapágyház törött vagy nincs megfelelően rögzítve.   X    
624.     h) Lazulás vagy törés nagyon súlyos kockázata     műszaki vizsga bukás  
625.     i) A porvédő erősen elhasználódott. X      
626.     j) A porvédő hiányzik vagy törött.   X    
627.     k) Engedély nélkül átalakított erőátvitel.   X    
628. 6.1.8. Motorfelfüggesztések Szemrevételezéssel történő ellenőrzés, amelyhez nem a) Túlzottan elhasználódott, egyértelműen és súlyosan sérült felfüggesztések,   X    
629.   szükséges feltétlenül a jármű akna b) Laza vagy törött felfüggesztések.     műszaki vizsga bukás  
630.   fölé vagy emelőre helyezése. c) Mechanikai biztosítás nem megfelelő. X      
631. 6.1.9. A motor működési jellemzői Szemrevételezés vagy elektronikus jármű-interfész alkalmazása a) A biztonságot, vagy a környezetet érintő módon engedély nélkül átalakított vezérlőegység.     műszaki vizsga bukás  
632.     b) A biztonságot, vagy a környezetet érintő módon engedély nélkül átalakított motor. / Olajszivárgás / folyás.     műszaki vizsga bukás  
634. 6.2. Vezetőfülke és karosszéria  
635. 6.2.1. Állapot Szemrevételezés a) Kilazult vagy sérült szerelvényfal vagy alkatrész, amely sérülést okozhat.   X    
636.     Kieshet/leeshet.     műszaki vizsga bukás  
637.     b) Bizonytalan rögzítésű kocsitest tartóoszlop.   X    
638.     Ez befolyásolja a stabilitást.     X  
639.     c) Motor- vagy kipufogógáz juthat az utastérbe.
Ez veszélyezteti a járműben utazó személyek egészségét.
    sikertelen műszaki vizsga  
640.     d) Engedély nélküli átalakítás3./ Túl kicsi a távolság a jármű forgó vagy mozgó alkatrészeihez, illetőleg az útfelülethez képest. / Vezetőfülke, bukókeret nem megfelelő. / Vezetőfülke, bukókeret korrodált sérült, deformált. / Éles, veszélyes szélek a vezetőfülkében, bukókereten. X X X  
641. 6.2.2. Rögzítés Szemrevételezéssel történő ellenőrzés a jármű akna fölé vagy emelőre helyezésével. a) A karosszéria vagy a vezetőfülke nincs biztonságosan rögzítve.
Ez befolyásolja a stabilitást.
    sikertelen műszaki vizsga  
642.     b) A karosszéria/vezetőfülke egyértelműen ferdén áll az alvázon.   X    
643.     c) A karosszéria/vezetőfülke nem megfelelően vagy hiányosan van az alvázhoz vagy a kereszttartókhoz rögzítve   X    
      (ha a rögzítések szimmetrikusak).        
644.     A karosszéria/vezetőfülke olyan mértékben nem megfelelően vagy hiányosan van az alvázhoz vagy a kereszttartókhoz rögzítve, hogy az nagyon súlyosan veszélyezteti a közúti biztonságot.     műszaki vizsga bukás  
645.     d) Az önhordó karosszérián a rögzítési helyeken túlzott korrózió tapasztalható.   X    
646.     Ez befolyásolja a stabilitást.     sikertelen műszaki vizsga  
647. 6.2.3. Ajtók és zárak Szemrevételezés. a) Nem megfelelően nyíló-csukódó ajtó, hiányos.     sikertelen műszaki vizsga  
648.     b) Véletlenszerűen kinyíló vagy becsukva nem maradó ajtó (tolóajtók).Véletlenszerűen kinyíló vagy becsukva nem maradó ajtó (hagyományos ajtók).     sikertelen műszaki vizsga  
649.     c) Az ajtó, a csuklópánt, a zárnyelv vagy az ajtóoszlop megrongálódott. X      
650.     Az ajtó, a csuklópánt, a zárnyelv vagy az ajtóoszlop hiányzik vagy meglazult.   X    
651.     d) Veszélyes élek, szélek. X      
652.     e) Korrodált.        
653. 6.2.4. Padlózat Szemrevételezéssel történő ellenőrzés a jármű akna fölé vagy emelőre helyezésével. A padlózat nem megfelelően van rögzítve vagy súlyosan megrongálódott.   X    
654.     Nem kellően stabil.     sikertelen műszaki vizsga  
655. 6.2.5. Vezetőülés / lábtartó Szemrevételezés. a) A járműhöz nem engedélyezett ülés. / Hibás szerkezetű ülés. / Meglazult ülés, mechanikai biztosítás nem megfelelő.     sikertelen műszaki vizsga  
656.     b) Nem megfelelően működő ülésbeállító szerkezet.   X    
657.     Az ülés mozog vagy a háttámla nem rögzíthető.     X  
658.     c) Sérült, deformált. X      
659. 6.2.6. Egyéb ülések Szemrevételezés. a) Hibás állapotú vagy nem megfelelően rögzített ülések (másodlagos alkatrészek).
Hibás állapotú vagy nem megfelelően rögzített ülések (főalkatrészek). Nem megfelelő mechanikai biztosítás
X X X  
660.     b) Az üléseket nem a követelményeknek1 megfelelően szerelték be
A járműhöz nem engedélyezett ülések.
  X    
661.     A megengedettnél több ülés; az elhelyezés pedig nem felel meg a jóváhagyási feltételeknek.     sikertelen műszaki vizsga  
662. 6.2.7. Vezetői kezelőszervek Szemrevételezéssel és működtetéssel történő ellenőrzés. A jármű biztonságos működtetéséhez szükséges valamelyik kezelőszerv nem működik jól.   X    
663.     Ez befolyásolja a jármű biztonságos működését.     sikertelen műszaki vizsga  
664. 6.2.8. A vezetőfülke fellépői Szemrevételezés. a) A lépcső vagy fellépő nincs biztonságosan rögzítve. X      
665.     Nem kellően stabil.   X    
666.     b) A lépcső vagy fellépő balesetveszélyes.   X    
667. 6.2.9. Egyéb belső és Szemrevételezés. a) Hibásan rögzített egyéb szerelvény vagy berendezés.   X    
668. külső szerelvények és berendezések   b) A követelményeknek1 meg nem felelő egyéb szerelvény vagy berendezés. X      
669.     A felszerelt alkatrészek sérülést okozhatnak; ez befolyásolja a jármű biztonságos működését.   X    
670.     c) Szivárgó hidraulikus berendezés. X      
671.     Nagymértékű veszélyesanyag-szivárgás.   X    
672. 6.2.10. Sárvédők, felcsapódó víz elleni védelem Szemrevételezés. a) A sárvédő hiányzik, meglazult vagy túlzottan korrodált. X      
673.     Sérülést okozhat. Gyengén tart.   X    
674.     b) Nincs elegendő távolság a keréktől (felcsapódó víz elleni védelem). X      
675.     Nincs elegendő távolság a keréktől (sárvédők).   X    
676.     c) Nem teljesülnek a követelmények.
A futófelület lefedettsége nem elégséges.
  X X  
677. 6.2.11. Kitámasztó Szemrevételezés. a) Hiányzik, meglazult vagy túlzottan korrodált.   X    
678. szerkezet (Állvány)   b) Nem teljesülnek a követelmények.   X    
679.     c) Fennáll a veszélye annak, hogy lenyílik, miközben a jármű mozgásban van.     sikertelen műszaki vizsga  
680. 6.2.12. Fogantyúk és lábtámaszok Szemrevételezés. a) Hiányzik, meglazult vagy túlzottan korrodált.   X    
681.     b) Nem teljesülnek a követelmények1.   X    
  6.2.13. Vezetőtér kilátás/üvegezés/
napellenző fólia
Szemrevételezés a) Nem jóváhagyott, nem minősített, nem megfelelő, eredetitől eltérő kivitel. / Sérült deformált. / Repedt. / Szélvédőtörlő mosó, páramentesítő nem megfelelő, hiányzik. / Szélvédőtörlő, mosó kopott, nem működik, hibásan működik.   X X  
682. 6.2.14. Légterelő / hálókabin Szemrevételezés Járműhöz nem engedélyezett. / Mechanikai biztosítása nem megfelelő. / Helytelen szerelés.   X X  
683. 6.2.15. Küszöb Szemrevételezés Nem megfelelő. / Korrodált. / Veszélyes szélek.   X X  
684. 6.2.16. Raktér padozat, falak, ponyva Szemrevételezés Hiányzik / hiányos. / Sérült/deformált. / Mechanikai biztosítása nem megfelelő. X X X  
685. 6.2.17. Rakodó szerkezet/berendezés Szemrevételezés Járműhöz nem engedélyezett. / Sérült / deformálódott. / Mechanikai biztosítása nem megfelelő. / Szivárog. X X X  
686. 7. EGYÉB BERENDEZÉSEK  
687. 7.1. Biztonsági övek/csatok és utasbiztonsági rendszerek  
688. 7.1.1. A biztonsági övek és csatok biztonságos Szemrevételezés. a) A rögzítési pont nem jóváhagyott / nem minősített / súlyosan megrongálódott / befolyásolja a stabilitást.     sikertelen műszaki vizsga  
689. rögzítése   b) A rögzítés laza.   X    
690. 7.1.2. A biztonsági övek és csatok állapota Szemrevételezéssel és működtetéssel történő a) A kötelező biztonsági öv hiányzik vagy nincs felszerelve, nem jóváhagyott, nem minősített     sikertelen műszaki vizsga  
691.   ellenőrzés. b) A biztonsági öv sérült.
Vágás vagy megnyúlás jele látható.
  X    
692.     c) A biztonsági öv nem felel meg a követelményeknek1.     sikertelen műszaki vizsga  
693.     d) A biztonsági öv csatja sérült vagy nem működik megfelelően.     sikertelen műszaki vizsga  
694.     e) A biztonsági öv visszahúzója sérült vagy nem működik megfelelően.   X    
695. 7.1.3. A biztonsági öv terheléskorlátozója / Szemrevételezés vagy elektronikus jármű-interfész a) A terheléskorlátozó/övfeszítő nem a járműhöz való vagy nyilvánvalóan hiányzik.   X    
696. övfeszítője alkalmazása. b) A rendszer az elektronikus jármű-interfészen keresztül hibát jelez.     sikertelen műszaki vizsga  
697. 7.1.4. Biztonságiöv-
előfeszítők
Szemrevételezés vagy elektronikus hibatároló a) Az előfeszítő nem a járműhöz való vagy nyilvánvalóan hiányzik.   X    
698.   lekérdezése. b) A rendszer az elektronikus hibatárolóban hibát jelez.   X    
699. 7.1.5. Légzsák Szemrevételezés vagy elektronikus hibatároló a) A légzsákok nem a járműhöz valók vagy nyilvánvalóan hiányoznak.     sikertelen műszaki vizsga  
700.   lekérdezése. b) A rendszer az elektronikus hibatárolóban hibát jelez.     műszaki vizsga bukás  
701.     c) A légzsák egyértelműen nem működik.     sikertelen műszaki vizsga  
702. 7.1.6. SRS – rendszerek A hibajelző lámpa szemrevételezése vagy elektronikus hibatároló a) Az SRS hibajelző lámpája a rendszerben fellépett valamilyen hibát jelez.   X    
703.   lekérdezése. b) A rendszer az elektronikus hibatárolóban hibát jelez.   X    
704. 7.2. Tűzoltó készülék (ha kötelező) Szemrevételezés. a) Hiányzik. (Amennyiben kötelező)     sikertelen műszaki vizsga  
705.     b) Nem teljesülnek a követelmények.
Ha kötelező (pl. taXi, busz, távolsági busz stb.).
  X    
706. 7.3. Zárak és lopásgátló eszközök Szemrevételezéssel és működtetéssel történő ellenőrzés. a) Az eszköz nem működik: nem akadályozza meg, hogy a járművet elindítsák. X      
707.     b) Hibás.
Az eszköz véletlenszerűen zár, illetve blokkol.
  X X  
708. 7.4. Elakadásjelző Szemrevételezés. a) Hiányzik vagy hiányos. X      
709. háromszög   b) Nem teljesülnek a követelmények. X      
710. 7.5. Elsősegélycsomag Szemrevételezés. Hiányzik, hiányos vagy nem felel meg a követelményeknek. X      
711. 7.6. Kerékék (ékek) (ha kötelező) Szemrevételezés. Hiányzik vagy nincs jó állapotban, nem kellőszilárdságú vagy méretű.   X    
712. 7.7. Hangjelző Szemrevételezéssel és a) Nem működik megfelelően. X      
713. berendezés működtetéssel történő Egyáltalán nem működik.   X    
714.   ellenőrzés. Zajszintmérő b) Megbízhatatlan vezérlés. X      
715.     c) Nem teljesülnek a követelmények.   X    
716.     A kibocsátott hang összekeverhető a hivatalos szirénák hangjával.     sikertelen műszaki vizsga  
717. 7.8. Sebességmérő Szemrevételezéssel vagy működtetéssel (közúti ellenőrzés a) Nem a követelményeknek. megfelelően van felszerelve. X      
718.   során), illetve elektronikus Elő van írva és hiányzik.   X    
719.   eszközökkel történő ellenőrzés. b) Hibásan működik.   X    
720.     Egyáltalán nem működik. / Nem az előírásoknak megfelelő mértékegységben mér.     sikertelen műszaki vizsga  
721.     c) Nincs kellő világítás. X      
722.     Egyáltalán nincs világítás.   X    
723. 7.9. Menetíró készülék (ha van/kötelező) Szemrevételezés. a) Nem a követelményeknek megfelelően van felszerelve.   X    
724.     b) Nem működik.   X    
725.     c) Az ólomzár sérült vagy hiányzik.   X    
726.     d) Az installációs címke hiányzik, olvashatatlan vagy lejárt.   X    
727.     e) Nyilvánvalóan illetéktelen beavatkozás vagy manipulálás történt.   X    
728.     f) A gumiabroncsok mérete nem felel meg a kalibrációs paramétereknek.   X    
729. 7.10. Sebességkorlátozó berendezés (ha kötelező) Szemrevételezéssel és működtetéssel történő ellenőrzés, ha van ilyen berendezés. a) Nem a követelményeknek megfelelően van felszerelve.   X    
730.     b) Egyértelműen nem működik.   X    
731.     c) A beállított sebességhatár nem megfelelő(ha ellenőrizték).   X    
732.     d) Az ólomzár sérült vagy hiányzik.   X    
733.     e) A címke hiányzik vagy olvashatatlan.   X    
734.     f) A gumiabroncsok mérete nem felel meg a kalibrációs paramétereknek.   X    
735. 7.11. Kilométer-számláló,(ha van / kötelező) Szemrevételezés, vagy elektronikus jármű-interfész alkalmazása a) Egyértelműen manipulálták (csalás) a kijelzett megtett távolság csökkentése vagy a jármű által megtett távolság nyilvántartásának a meghamisítása céljából.   X    
736.     b) Egyértelműen nem működik.   X    
737. 7.12. Elektronikus Szemrevételezés, vagy a) A kerékfordulatszám-érzékelő hiányzik vagy sérült.   X    
738. menetstabilizáló elektronikus jármű-interfész b) A vezetékek sérültek.   X    
739. rendszer (ESC), ha be alkalmazása c) Egyéb alkatrész hiányzik vagy sérült.   X    
740. van szerelve/kötelező   d) A kapcsoló sérült vagy helytelenül működik.   X    
741.     e) Az ESC hibajelző lámpája a rendszerben fellépett valamilyen hibát jelez.   X    
742.     f) A rendszer az elektronikus jármű-interfészen keresztül hibát jelez.   X    
743. 8. KÖRNYEZETTERHELÉS  
744. 8.1. Zaj  
745. 8.1.1. Zajcsökkentő rendszer Szubjektív értékelés (hacsak az ellenőrzést végző személy úgy nem a) A követelményekben1 engedélyezettnél magasabb zajszint.   X    
746.   gondolja, hogy a zajszint elérheti a határértéket: ebben az esetben az álló járművön zajszintmérővel zajszint vizsgálat végezhető). b) A zajcsökkentő rendszer bármely része meglazult, sérült, helytelenül van felszerelve, hiányzik vagy egyértelműen olyan módon alakították át, hogy az a zajszintet hátrányosan befolyásolja.   X    
747.     Nagyon komoly a veszélye annak, hogy leesik.     műszaki vizsga bukás  
748. 8.2. Kipufogógáz-kibocsátás (Az időszakos vizsgálat keretében a környezetvédelmi felülvizsgálatot a közúti járművek környezetvédelmi felülvizsgálatának szabályairól szóló együttes miniszteri rendeletben meghatározott módon kell elvégezni.)  
749. 8.3. Elektromágneses interferencia kiszűrése  
750. 8.4. A környezettel összefüggő egyéb ellenőrzések  
751. 8.4.1. Folyadékszivárgások   Bármilyen túlzott folyadékszivárgás – a víz kivételével -, amely károsíthatja a környezetet vagy veszélyeztetheti a többi közlekedő biztonságát.   X    
752.     Nagyon súlyos kockázatot jelentő, tartós cseppképződés     műszaki vizsga bukás  
753. 9. M2 ÉS M3 KATEGÓRIÁJÚ SZEMÉLYSZÁLLÍTÓ JÁRMŰVEK KIEGÉSZÍTŐ VIZSGÁLATA  
754. 9.1. Ajtók  
755. 9.1.1. Beszálláshoz, Szemrevételezéssel és a) Hibás működés.   X    
756. illetve kiszálláshoz működtetéssel történő ellenőrzés. b) Rongált állapot. X      
757. használt ajtók   Sérülést okozhat.   X    
758.     c) Hibás vésznyitó berendezés.   X    
759.     d) Az ajtók vagy a figyelmeztető készülékek távirányítója hibás.   X    
760.     e) Nem teljesülnek a követelmények. Az ajtók szélessége nem megfelelő.   X X  
761. 9.1.2 Vészkijáratok Szemrevételezéssel és a) Hibás működés.   X    
762.   működtetéssel történő ellenőrzés b) A vészkijáratokra utaló jelek olvashatatlanok.   X    
763.     A vészkijáratokra utaló jelek hiányoznak.     sikertelen műszaki vizsga  
764.     c) Hiányzik az ablaktörő kalapács.   X    
765.     d) Nem teljesülnek a követelmények.   X    
766.     Szélességük nem megfelelő vagy akadályozott a hozzáférésük.     műszaki vizsga bukás  
767. 9.2. Pára- és fagymentesítő Szemrevételezéssel és a) Nem működik megfelelően. X      
768. berendezés működtetéssel történő ellenőrzés. Ez befolyásolja a jármű biztonságos működését.   X    
769.     b) Mérgező gázok vagy kipufogógáz kerül a vezetőfülkébe vagy az utastérbe.
Ez veszélyezteti a járműben utazó személyek egészségét.
    műszaki vizsga bukás  
770.     c) A fagymentesítő (ha kötelező) sérült.   X    
771. 9.3. Szellőző- és fűtőrendszer Szemrevételezéssel és működtetéssel történő ellenőrzés. a) Hibás működés. X      
772.     Ez veszélyezteti a járműben utazó személyek egészségét.   X    
773.     b) Mérgező gázok vagy kipufogógáz kerül a vezetőfülkébe vagy az utastérbe.
Ez veszélyezteti a járműben utazó személyek egészségét.
    sikertelen műszaki vizsga  
774. 9.4. Ülések  
775. 9.4.1. Utasülések Szemrevételezés Nem megfelelő,     sikertelen műszaki vizsga  
776. (a kísérőszemélyzet   Korrodált X X X  
777. ülései is)   Lehajtható ülések (ha megengedettek) nem működnek automatikusan. X      
778.     Eltorlaszolják a vészkijáratot.   X    
779. 9.4.2. Vezetőülés (kiegészítő követelmények) Szemrevételezés a) Hibás speciális eszközök, pl. napellenző
Csökkent látómező.
  X X  
780.     b) A vezető védelme bizonytalan vagy nincs összhangban a követelményekkel.
Sérülést okozhat.
  X X  
781. 9.5. Belső világítás és relációs tábla világítás Szemrevételezéssel és működtetéssel történő ellenőrzés. Az eszközök hibásak vagy nem felelnek meg a követelményeknek. X      
782.     Egyáltalán nem működik.   X    
783. 9.6. Folyosók, állóhelyek Szemrevételezés a) Nem megfelelő és nem megfelelően rögzített padló.   X    
784.     Ez befolyásolja az álló utas stabilitását.     műszaki vizsga bukás  
785.     Sérült, deformált.     műszaki vizsga bukás  
786.     b) Hibás korlátok és kapaszkodók. X      
787.     Nem megfelelően rögzítettek vagy használhatatlanok.   X    
788.     c) Nem teljesülnek a követelmények.
Méreteik nem megfelelőek.
  X    
789. 9.7. Lépcsők Szemrevételezéssel és a) Rongált állapot. X      
790.   működtetéssel történő ellenőrzés. Sérült állapot.   X    
791.     Ez befolyásolja az utazási biztonságot.     sikertelen műszaki vizsga  
792.     b) A behúzható lépcsők nem működnek megfelelően.   X    
793.     c) Nem teljesülnek a követelmények.
Szélességük nem megfelelő vagy a lépcsőfokok túl magasak.
  X sikertelen műszaki vizsga  
794. 9.8. Utaskommunikációs rendszer Szemrevételezéssel és működtetéssel történő ellenőrzés. Hibás rendszer X      
795.     Egyáltalán nem működik.   X    
796. 9.9. Feliratok Szemrevételezés. a) Hiányzó, hibás vagy olvashatatlan felirat. X      
797.     b) Nem teljesülnek a követelmények, nem megfelelő az elhelyezés, nem magyar nyelvű
Téves információt tartalmaznak.
  X    
798. 9.10. Gyermekek szállításával kapcsolatos követelmények  
799. 9.10.1. Ajtók Szemrevételezés Az ajtók védelme nincs összhangban az ezen közlekedési formára vonatkozó követelményekkel   X    
800. 9.10.2. Jeladó és speciális berendezések Szemrevételezés A jeladó vagy speciális berendezések hiányoznak vagy nem felelnek meg a követelményeknek1 vagy nem működnek.   X    
801. 9.11. A mozgáskorlátozottak szállításával kapcsolatos követelmények  
802. 9.11.1. Ajtók, rámpák, emelők Szemrevételezés és működtetés a) Hibás működés.
Ez befolyásolja a jármű biztonságos működését.
  X    
803.     b) Rongált állapot.
Ez befolyásolja a stabilitást. Sérülést okozhat.
  X    
804.     c) Hibás vezérlő(k).
Ez befolyásolja a jármű biztonságos működését.
  X    
805.     d) Hibás riasztóberendezés(ek).
Egyáltalán nem működik.
  X    
806.     e) Nem teljesülnek a követelmények.   X    
807. 9.11.2. Kerekesszék utasbiztonsági rendszer Szemrevételezéssel történő ellenőrzés és szükség esetén a)Hibás működés.
Ez befolyásolja a jármű biztonságos működését.
  X    
808.   működtetés. b) Rongált állapot.
Ez befolyásolja a stabilitást. Sérülést okozhat.
  X    
809.     c) Hibás vezérlő(k).
Ez befolyásolja a jármű biztonságos működését.
  X    
810.     d) Nem teljesülnek a követelmények.   X    
811. 9.11.3. Jeladó és speciális berendezések Szemrevételezés A jeladó vagy speciális berendezések hiányoznak, vagy nem felelnek meg a követelményeknek1.   X    
812. 9.12. Egyéb speciális berendezések  
813. 9.12.1. Ételkészítési (büfé) berendezések Szemrevételezés a) A berendezés nincs összhangban a követelményekkel.   X    
814.     b) Olyan mértékben sérült a berendezés, hogy használata veszélyes lenne.   X    
815. 9. 12.2. Egészségügyi berendezés Szemrevételezés A berendezés nincs összhangban a követelményekkel.
Sérülést okozhat.
  X    
816. 9.12.3. Egyéb berendezések (pl. audiovizuális rendszerek) Szemrevételezés Nem teljesülnek a követelmények.
Ez befolyásolja a jármű biztonságos működését.
  X    
817.   9.12.4. Megkülönböztető hangjelzés   Szemrevételezéssel történő ellenőrzés és működtetés a) Bizonylat / engedély hiányzik    
818.     Elhelyezés / elhelyezési méret nem megfelelő.     sikertelen műszaki vizsga  
819.     b) Nem jóváhagyott / nem minősített.     sikertelen műszaki vizsga  
820.     c) Nem teljesülnek a követelmények.     sikertelen műszaki vizsga  
821. 9.12.5. Szemrevételezéssel történő Járműhöz nem engedélyezett.     sikertelen műszaki vizsga  
822. Megkülönböztető / ellenőrzés és működtetés Elhelyezés / elhelyezési méret nem megfelelő.     műszaki vizsga bukás  
823. figyelmeztető lámpák   Nem jóváhagyott / nem minősített.     sikertelen műszaki vizsga  
824.     Nem megfelelő darabszám.     sikertelen műszaki vizsga